Első laborálás
A filmes fotózás sava-borsa a nagyítás. Amikor fogja az ember a negatívot és a lesötétített piros lámpás, vegyszer szagú szobában pár másodperc alatt a fényérzékeny papírra rávilágítja a nagyított képet. Majd a várakozás, ahogy a hívó folyadékban kezd megjelenni a kép és a piros lámpa derengő fényében próbálja a fotós eltalálni a megfelelő kontrasztot és hogy nehogy túlhívja a fényképet. A Kecskeméti Fotókör táborának utolsó vendégnapján sikerült végignéznem, hogy hogyan is megy ez a folyamat. Megtetszett a dolog, úgyhogy az elmúlt egy hétben kiépítettem otthon egy kis fotólabort! Ezúton is köszönöm a segítséget mindazoknak a barátaimnak, akik segítettek ebben! Szóval tegnap délután nekifogtam az előkészületeknek, a kamra 60x60-as ablakára fekete kartont ragasztottam, a vásárolt hívót és fixert a megfelelő arányokban hígítottam vízzel, bekapcsoltam a piros lámpát és magamra csuktam az ajtót. Nagyítógépbe a negatív, papír a helyén. Mivel a levilágítás idejével nem voltam tisztába...