Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Petzval

Kép
Új (régi) optikám első tesztje. Vásároltam egy 210mm-es, F4.2 fényerejű Petzval rendszerű optikát.  Elsősorban készítenem kellett hozzá egy lens boardot (optikatartó lap), hogy a kamerámra rá tudjam rakni: Egy kupakot is keresnem kellett az exponáláshoz (majd később készítek egy normálisabbat). Erre a célra tökéletesen megfelelt most a légpuska lövedékek alumínium dobozának teteje: Egy kis szigetelőszalag segítségével könnyűvé vált a levétele és visszarakása. Az elkészült kép - fekete alumíniumon, 30sec exponálás Másfajta kollódiumot használtam mint eddig, ismeretlen optikával, kevés fénnyel és kissé öreg hívóval... azt hiszem ennek ellenére első felvételként - tesztképnek megfelel az elvárásaimnak a fénykép. A Petzval optikákra jellemző örvénylő bokeh hatás - háttérelmosás most nemigazán látszik. Ehhez leginkább szabadtéri felvétel kellene, de a mai ködös, párás időjárásban ezt most nem jött volna össze. A tiszta kadmiumos kollódium is másként viselk

Alföldi Kézműves Fotográfiák - Megnyitó

Kép
Szentes, Alföldi Kézműves Fotográfiák 2014. november 24. Három fényképem a falra került   Gyarmati József  Zvaló László  Szabó Maya  Deli Barna  Szabó Maya és Seres Géza  Seres Géza  Fehér Kálmán Varga Tamás  Gál András A Kiállításon természetesen jóval több fénykép és kiállító vett részt. Köszönet Nagy Istvánnak és a Szentesi Fotókör tagjainak a szervezésért és rendezésért!  Fotó Albert Béla  Fotó Albert Béla

Alföldi Kézműves Fotográfiák

Kép
Aki Szentes felé jár és kíváncsi, hogy hogyan készültek ük-dédszüleink fényképei, szeretettel várjuk a kiállításmegnyitón! Három fényképem ismét falra kerül. " Az Alföldön néhány fotóművészeti csoport tagjai 5-10 éve elkezdtek komolyabban foglalkozni a régi képkészítési technikák felelevenítésével, megismerésével és művészi igényű fotográfiák megalkotásával. A digitális fotótechnika jelentős elterjedése miatt is kezdett kialakulni az igény a művészi kézműves technikák újra felfedezésére, alkalmazására. Néhányszor tíz fotós megtanulta a cianotípia kallitípia, albumin, olajnyomat, antrakotípia valamint a kollódiumos-nedves eljárás képkészítési lehetőségeit. Az archaikus eljárással papíron, vagy más hordozón létrehozott fotók jelentősen eltérő megjelenést hoztak magukkal. Ez nem csak az alkalmazott fotótechnika miatt történt, hanem a gondolkodásmód megváltozása, a sokkal átgondoltabb és tudatosabb képkészítés elsajátítása hozta magával. A tárlaton képeivel szerepel

Ősz

Kép

Butterfly effect

Kép
Feleségem készített egy 3D-s képet. Csomagoló papírból kivágott pillangó mintákat és ezeket ragasztotta fel egy üres képkeretre. Amikor megláttam az installációt, eszembe jutott egy nemrégiben látott kollódiumos fényképsorozat, amelyet Noah Doely készített. Így rögtön tudtam, hogy a feleségem keze munkáját meg kell hogy örökítsem kollódiumos fényképen. Eljöttnek éreztem, hogy nagyobb képméretre váltsam a megszokott 13x18cm-es üveglapokat, így a kamerámba beraktam a fényképezőgép tervezésekor figyelembe vett legnagyobb képmérethez való maszkot - 18x24cm-es képet szerettem volna készíteni. A 3D-s kép 13x18cm-es képkeretre készült, így a 18x24cm-ben 1:1 méretben elfér. Ehhez kétszeres kihuzat tartozik a 210mm-es optikával, ami egyből duplázza a záridőt. Tovább növelte a záridőt, hogy nem az optika legnagyobb nyílását használtam (F4.5), hanem a nagyobb mélységélesség eléréséhez F8-ra szűkítettem a blendét. 18x24cm-es fekete alumíniumra készült a fénykép  210mm-es optika,