Bejegyzések

caffenol címkéjű bejegyzések megjelenítése

Caffenol szakácskönyv és biblia

Kép
Megér egy lapot a naplómban az az összefoglalás, amit tudni kell a Caffenol analóg filmhívásról! Ezen a >> LINKEN << nagyon jó leírás található!

Praktiflex

Kép
Még tavaly kaptam a dédipapától egy régi 1947-ben gyártott Praktiflex cserélhető optikás, tüköraknás fényképezőgépet. A fényképezőgép érdekessége, hogy Moszkvában vásárolta egy bizományi áruházból, ahova nagy valószínűséggel a háború után kerülhetett. Az oroszok vittek magukkal mindent a "felszabadított" területekről. Így ennek a kelet-Németországban készült fényképezőgépnek kalandos útja lehetett. Gondoltam kipróbálom a gépet és fotóztam vele fél tekercs filmet. Azért csak fél tekercset, mert nem voltam benne biztos, hogy tökéletesen működik a gép, így a 16. exponálás után sötétben ki lett belőle véve a film - elvágva és ment is az exponált film a hívótankba. Mivel színes FujiColor Superia X-tra ISO400-as film volt benne, ezért otthoni körülmények között csak egyféle megoldást tudok, hogy látható kép legyen a filmen: Caffenol filmhívást alkalmaztam (fekete-fehér lesz a színes). Amikor elkészültem a hívással, fixálással és kivettem a filmet a hívótankból, beigazo...

Gyufásdoboz camera obscura (Lyukkamera világnap)

Kép
A tegnapi lyukkamera világnapra készített gyufásdoboz fényképezőgépem tökéletesen működött! Ezek a képek kézültek: Fujifilm Color ISO100 negatív, F120, 111 fokos látószög, 1~2 másodperc közötti záridők. A negatívot ezután CAFFENOL eljárással laboráltam. A képek digitalizálása sem hétköznapi, ugyanis a 6cm-es képkockákkal a negatív szkennelem nem tud mit kezdeni, ezért a filmet hátulról vakuzva - átvilágítva újrafotóztam digitális géppel - kb. 20cm-es távolságból. Készítettem még a hengeres lyukkamerámmal is képet a Szent-György napi vásárban. Megkértem egy vattacukor-pattogatott kukorica árust, hogy rárakhassam a kukorica tároló tetejére a hengeremet: Közvetlen papírra készült felvétel, 180x130mm-es képméret, horizontálisan kb. 180 fokos látószög, 20 másodperces exponálás, fekete-fehér laborálás, szkennelve. Egy felvételt kiválasztottam ezek közül és feltöltöttem a http://www.pinholeday.org oldalra, ahol e...

Caffenol + papír

Kép
Az előző bejegyzésemben színes negatívot hívtam kávé, C vitamin és mosószóda segítségével. Ugyanezzel a keverékkel most papírt laboráltam. Gondoltam megpróbálom a teljes laborálás alatt kihagyni a hagyományos film/papírhívót, így a Caffenol-al hívot filmet világítottam rá a papírra. Mivel a színes film lett "fekete-fehéresítve" gondoltam, hogy jóval több ideig kell majd a papírra világítani a képet, a negatív barnás alap hordozómaszkja miatt. (szkennelés utáni nyers állapot) Az első képnél 20 másodperc, a negyedik képnél 180 másodper volt a megvilágítás hossza. A legjobb eredmény a második - 2 perces és harmadik próba 3 perces világítás adta. (ugyanezek a képek utómunkával) A feldolgozott képeknél jól látszik, hogy a 3. tesztképen jönnek ki legjobban a részletek, de egy kicsit maradhatott volna még a hívófolyadékban. (Caffenol színes  negatív, Caffenolban hívott papíron) Nagyon megnehezíti a papírhívást, hogy a Caffenol nagyon gyorsan m...

Caffenol + színes negatív

Kép
Ezt a bejegyzést két embernek ajánlom segítségükért: Ruppel-Nagy András unokatestvéremnek - aki Németországból küldött ajándékba egy 30 éves Praktica fényképezőgépet, valamint Sótér Józsefnek - aki segített a Caffenol leírásában és receptjében. Köszönöm! Mint az már köztudott valahogy én sosem elégedek meg azzal, ami a "nagy könyvben" meg van írva. Mindig kell egy csavar abba, hogy valmi furfangos módon készítsek fényképet. Az interneten akadtam egy alternatív fotóelőhívási módszerre amelynek az a lényege, hogy hétköznapi "vegyszerek" segítségével lehet filmet / papírt előhívni! Ezek a hozzvalók: instant kávé, C vitamin, mosószóda és természetesen víz. Ezeknek a megfelelő elegyével ha nem is a tökéletes laborminőséget lehet elérni, de egész szép képeket lehet előcsalogatni az analóg fényképezőgépünkből. Ami számomra a legjobban tetszik ebben a módszerben az az, hogy színes filmmel is működik az eljárás! A film természetesen  nem lesz színes hanem kéttó...