Bejegyzések

repülőgép címkéjű bejegyzések megjelenítése

Srácaink

Kép
Eddig ritkán fényképeztem a gyerkőceinket, egyrészt mert nehezen tudnak nyugton maradni, másrészt mert unják a pózolást. Most viszont nem úszták meg, hogy a kamera elé üljenek. A két felvétel 18x24cm-es fekete alumínium lapra készült, 300mm-es, ~F4-5 fényerejű triplet rendszerű optikával. A fényeket összesen három vaku adta, jobbról-balról 400-400Ws, szemből egy kisebb 180Ws teljesítményű. Egy villanás volt a felvétel alatt. A hívás talán lehetett volna a szokásos 15-, de mindkettőnél 20 másodpercet adtam a képeknél, így a maximalista szemléletemmel hangyányit túlhívtam a képeket, viszont ez meg jót tett a sötétebb tónusoknak.  Kristóf Krisztián Ezekkel a technikai paraméterekkel még nem próbáltam kollódiumra fényképezni, de mint a képek is mutatják, szépen együtt dolgozott a vaku+optika+kollódium+hívás. A végén a szandarak lakkozás is egész szépre sikerült. Így készült:

Kecskeméti repülőnap 2013.

Kép
Tegnap 8-14 óráig bírtam a hőséget a Kecskeméti Repülőnap északi kerítése mellett. Ezidő alatt kb. 1000 képet készítettem, ebből egy kis bemutatót raktam össze. A slideshow csíkhúzós képekből készült (van bőven közeli kép is, de engem a kompozíciók jobban megfognak), a részletes technikai fotókat meghagytam a spotter ismerőseimnek...! Sajnos nem teljes a repertoár, a Szu27-esek, törökök, olaszok most kimaradnak... Kicsit felpörgettem a képvetítést:

Felhők között

Kép
Ismét egy gyerekjáték került a fa kamerám elé. Egy fából készült kétfedeles repülőgép. Egy ideig gondolkodtam, hogyan is lehetne lefotózni? Kerekein állva a földön? Vagy inkább a levegőben? Az utóbbi mellett döntöttem, ami rögtön felvetett egy újabb kérdést: ha kiviszem a szabadba, hogy igazi felhők legyenek a háttérben, valószínűleg nagyon nagyon nehéz lesz kiexponálni a képet. Nem is biztos, hogy így jól mutatna a játék, így arra gondoltam ha már játékot fényképezek - játékosan is oldom meg a "körítést". A délelőtti bevásárlás során vettem egy csomag vattát, amit alig lehet találni. Végül a patikában tudtam venni ahol a pincéből hozták elő. A patikus hölgy kérdezte, hogy mire kell és jót nevetett amikor válaszoltam: játékrepülő mögé felhőnek! :-) Ezek után délután hozzákezdtem a "modellezésnek". A hátteret bordó textillel takartam ki, mivel sötét hátteret szerettem volna a repülő mögé és így jól látszanak majd a felhők is. (Az ortokromatikus feket...

Repülőnap 2010.

Kép
Ebben az évben is sikerült a Relülőnapra kimennem. Nem szoktam bemenni a reptérre, hanem az irányítótoronnyal szemben, a külső kerítés mellett szoktam tábort verni. Ide egy földúton jutok el, ami Kecskemét-Katonatelepről indul az AGIP benzinkút melletti behajtónál és kb. 5km-es földút után érem el a kiszemelt helyszínt. Így kikerülöm a dugókat és szerintem nagyon sok esetben jobb képeket tudok készíteni, mivel nincs tömeg és a gépek a fejünk felett húznak ki. Repülőnap nagyobb térképen való megjelenítése Kicsit aggódtam, hogy az előző napokban az eső feláztatta az utat, de szerencsére probléma nélkül tudtam vezetni. Szombat délután és vasárnap egész nap kint voltam fotózni. Vasárnap délelőtt eléggé esőre állt az időjárás, szinte fáztam, de végül szerencsére jó idő lett. A képeken látszik is az átmenet, ahogy a szürke háttér kezd felhősödni, majd kékülni. Idén a csíkhúzó repülőkre próbáltam kicsit jobban rámenni, ennek megfelelően nem nagy telét használtam, hanem a 70-200mm-es kö...

Repülőnap

Kép
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap idén Augusztus 7-8-án lesz ( http://repulonap.hu ). Tegnap egész véletlenül megláttunk egy Gripen vadászgépet gyakorlatozni, úgyhogy kimentünk a reptér felé a kerítés mellé. Szerencsénkre elkaptunk pár Mig-29-est és Gripent, ahogy valószínűleg a légishow-ra gyakoroltak: Jó lesz egy kicsit rákészülni az 500mm-es telével a rendezvényre! Remélem idén is sikerül legalább olyan képeket készítenem, mint a 2008-as repülőnapon !