Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2011

Camera Obscura - kísérletek

Kép
Kecskemét főterén próbálkoztam újabb lyukkamerás felvételekkel: Kettő exponálás: színház előtti szobor és Barátok temploma bejárata Kettő exponálás: Barátok temploma és annak oldalában a kőfal  Csobogó tesztkép, 5 perces exponálás (F16, ISO100, 1/4s mért értékekből számolva) Rengeteg járókelő volt a kamera előtt, de mivel csak pár másodpercig voltak a látótérben,  ezért a képalkotásban nemigazán  vettek részt Ablak függönnyel, vaskorlát is van a fotón de nem látszik, mert ezek szerint kevés volt neki a 7 perc

Best of Time lapse

Kép
Az eddig elkészült videóimat összefűztem egy filmnek: HD felbontás

Csillaglesen, Time Lapse videó és fénykép

Kép
Az elmúlt napok forrósága és száraz levegője reménnyel kecsegtetett, hogy végre meg tudom fotózni éjszaka azt a tanyát, amit már jópárszor megpróbáltam már. Már napnyugta környékén elfoglaltam a helyemet, így még világosban be tudtam állítani a fényképezőgépet (záridő, rekesz, fehéregyensúly, jpg, ISO, manuális fókusz). Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve egy új eszköz is felhasználásra került. A gyerekeim kiszuperált buborékfújó repülőgépe tökéletesen megfelelt az optika levegővel való fújására. Lehet a meleg miatt amúgy sem párásodott volna le az optika frontlencséje mint az előző esetekben, de most biztosra mentem. A kihalt tanya oldalába ismét beállítottam a petróleum lámpát, amely rögtön az elején majdnem tönkretette a kitalált fényképemet. A begyújtás előtt kintebb akartam tekerni a kanócát, de rossz irányba forgattam a karját, így beleesett a tartályba. Nem kicsi kínlódás után sikerült csak kivenni a szűk nyíláson át és újrafűzni. Ezután visszatérve a fényképezőgéphez e

Újabb lyukkamerás kísérlet - multiexpó

Kép
Újabb kísérlet a lyukkamerámmal: multiexpó egy papírra. Két felvétel van egymáson, az egyik az íves vonalak - ablak előtti vasrács 35 másodperc, a másik pedig kovácsoltvas kerítés 20 másodpercben. A fénykép Kecskeméten a két templom közben készültek. Itt fotóztam már régebben is digi géppel: Első felvétel a papíron lévő ablakrácsok. Az egyik kunkorra fektettem a dobozt, hogy a lyuk végiglásson a soron. Jól jön, hogy nullától a végtelenig van a mélységélesség. A templom kertjének kovácsoltvas kerítése (nem ez van a lyukkamerás képen, a templom sarkánál fotóztam most).

Indiana Jones és a sövény végzete

Kép
Végre lett sövényvágónk!

Camera Obscura - papírra fotózva (Tízperces projekt IX.)

Kép
Már régebben ki akartam próbálni a hagyományos analóg lyukkamerát. Utánaolvastam az internetet, bújtam a témával kapcsolatos írásokat, majd hozzákezdtem az építésnek. Mivel nem akartam negatív hívással bajlódni, ezért olyan kamerát szerettem volna építeni, ami rögtön a fekete-fehér papírra exponál. Természetesen a fény ugyanazt teszi a papírral is, mint a filmmel: negatív képet rajzol. Tehát a papíron a lyukon bejutó fehér fény a papírt "égeti" így ott a fotó fekete lesz. A különbség a papír és a film között főleg az ISO érzékenység. Az  ISO100-as filmet jelen esetben sokkal kevésbé érzékeny kb. ISO6 érzékenységű nyersanyaggal helyettesítjük, ráadásul a "blendenyílásunk" is töredéke egy fényképezőgép rekesznyílásánál. Másik különbség még a két fényérzékeny réteg között, hogy a papír a piros fényre sokkal kevésbé érzékeny. Ez némely esetben a képeken is látszik, viszont előny, hogy a sötétkamrában piros lámpa mellett sokkal könnyebb a lyukkamerába helyezni, nemúgy m

Lóször ékszer

Kép
Hétvégén volt egy kisebb munkám, lószörből készült egyedi ékszereket fotóztam. A megrendelő szerette volna, ha az árnyékok is látszanak - ahogy a finom csomózáson átüt a fény. Ennek megfelelően két fényforrást használtam: egy keményebb ezüst ernyőt főfénynek jobbról és egy szoftboxot balról, hogy kicsit derítsen a sötét részeken. Lóször ékszereket hogyan fotózzak? Mi illik hozzá? Természetazonos környezetbe ültettem első körben az ékszereket. Többféle kompozícióval egy farönkre  raktam őket, méretarányként pedig egy búzakalászt és pipacs gubóját használtam. A szürke alap és az erezet jó alapnak bizonyult, de túl erős is egyben. Nagyon látványos, de kissé elnyomja az ékszerek finomságát. Úgyhogy finomabb, lágyabb, nőiesebb alapot kerestem, amit meg is találtam egy fehér selyemben. Fokoztam még a látvány - természetazonos közegként kardvirágot raktam az ékszerek mellé. A kardvirág és a selyem szőttese adja a méretarányt. Ugyanezt a képsorozatot fehér virággal is megcsináltam. Ez

Hátulról

Kép
Van amikor kitalálsz valamit, agyalsz rajt, elképzeled mit és hogyan, de végül teljesen másként alakul a dolog. Ennek ellenére a végeredmény jól sikerül. Valljuk be őszintén, sok esetben ez a véletlen nélkül fabatkát sem érne jópár fénykép! A Kecskeméti Fotókör új témája -sorsolás után- a "Hátulról" lett. Kicsit megakasztja a gondolkodást ez az egyszerű téma. Hiszen bármit le lehet fotózni hátulról!? Ez így is van, de ha egy kicsit "művészibb" képet szeretnénk, akkor bizony nem is olyan kicsi az a fa amibe vágtuk a fejszénket. Mivel az emberábrázolás foglalkoztat leginkább, így számomra egyértelmű volt, hogy valami akt - félakt jellegű képet szeretnék készíteni, természetesen hátulról. Késő délután ki is álltam a kocsival a garázsból, hogy fel tudjak menni a padlásra a fotóműhelyembe. Elkezdtem átrendezni az előző Kártyajáték fotózása után beállított eszközöket. Hagytam a fekete hátteret, a vakukat átraktam ellenfényes fotózáshoz: jobbról - balról kb 45 f