Csillaglesen, Time Lapse videó és fénykép

Az elmúlt napok forrósága és száraz levegője reménnyel kecsegtetett, hogy végre meg tudom fotózni éjszaka azt a tanyát, amit már jópárszor megpróbáltam már.
Már napnyugta környékén elfoglaltam a helyemet, így még világosban be tudtam állítani a fényképezőgépet (záridő, rekesz, fehéregyensúly, jpg, ISO, manuális fókusz).

Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve egy új eszköz is felhasználásra került. A gyerekeim kiszuperált buborékfújó repülőgépe tökéletesen megfelelt az optika levegővel való fújására. Lehet a meleg miatt amúgy sem párásodott volna le az optika frontlencséje mint az előző esetekben, de most biztosra mentem.
A kihalt tanya oldalába ismét beállítottam a petróleum lámpát, amely rögtön az elején majdnem tönkretette a kitalált fényképemet. A begyújtás előtt kintebb akartam tekerni a kanócát, de rossz irányba forgattam a karját, így beleesett a tartályba. Nem kicsi kínlódás után sikerült csak kivenni a szűk nyíláson át és újrafűzni.

Ezután visszatérve a fényképezőgéphez elindítottam a felvételeket: 30 másodperces záridő, 2 másodperc szünet. Az első kép 20:47 perckor, az utolsó 23:13-kor készült el. Ez idő alatt 270-szor exponált a fényképezőgép. Miközben készültek a képek a távolban egy traktoros dolgozott a sötétben, akitől ezúton kérek elnézést (remélem anyukája másnap jobban aludt és nem csuklott annyit mint aznap) mert azt gondoltam, hogy traktor fényei majd agyonvágják a felvételt, de szerencsére éppen az előnyére lett! A szokásos véletlen-faktor újabb példája!
Mivel annyira tökéletesen látszódott a tejút, a sorozatfelvételek után még készítettem pár felvételt  az égboltról is:

 Fa megfestve zseblámpával (60sec, ISO400, F3,5)

A sarkcsillag 5 perces fotója

Másnap összeraktam a sorozatfelvételeket egy fényképnek. Az elkészült képet még kiegészítettem egy zseblámpával megfestett képpel is. Végre elkészülhetett az a kép, amit már lassan fél éve próbálok elkészíteni:


Természetesen a sorozatképekből a time lapse videót is összeraktam (HD felbontás):



Jól látszik, hogy a traktoros mint egy delíriumos szentjánosbogár cikázik a felvételeken, az idegeimen gitározva!
A felhasznált szoftverek megtalálhatóak egy régebbi bejegyzésemben.

Megjegyzések