Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

2012 - Összegzés

Kép
Ismét eltelt egy év és mint oly sokan, engem is elkap az a furcsa gondolat, mit is csináltam egész évben? Mivel a naplóm a fényképezésről szól - így kézenfekvő, hogy ezen évbe elért eredményeit szeretném összesíteni. Januárban rögtön egy kis fotókiállítással indítottam az évet, a kecskeméti művelődési házban a hónap alkotója tárlaton szerepeltek fényképeim. A hónap közepétől elkezdtem építeni első kamerámat, megtanultam harmonika kihuzatot készíteni és egy csomó tapasztalattal lettem gazdagabb ezen a területen. Február végére el is készült a kamera, amely úgy működött ahogy kell... Márciusban kipróbáltam az egy lencsés fotózást, egy nagyító lencsét gumiharang segítségével erősítettem a tükörreflexes fényképezőgépemre. Áprilisban kávéval laboráltam papírt, Kalocsán TV interjút adtam a Kecskeméti fotókör vezetőjeként. Készítettem szoftboxból körvakut, a lyukkamera világnapjára pedig gyufásdobozból csináltam fényképezőgépet. Májusban Budapesten a Museion No1-ben a &quo

Manók

Kép
Az előző fekete-fehér, komolyabb családi fényképünket ellensúlyozva, csináltam egy mókásabbat! Utómunka: mind a négy képre ugyanaz volt alkalmazva - új layerként hozzá lett az alapképhez adva egy fekete-fehérítő réteg, majd ez ki lett maszkolva a sapkáknál. A képek négyzetesre ki lettek vágva, majd egy új lapon egymás mellé helyezve! Boldog Karácsonyt!

Caffenol szakácskönyv és biblia

Kép
Megér egy lapot a naplómban az az összefoglalás, amit tudni kell a Caffenol analóg filmhívásról! Ezen a >> LINKEN << nagyon jó leírás található!

TimeMachine - Kivitelezés

Kép
A terveim alapján nagyjából elkészültem a fa munkákkal, mostantól a finomabb megmunkálás következik!  2012.10.17. Filmtartó ragasztás 2012.11.01. Váz első "alkatrészei"  2012.11.03. Előlap, hátlap és kazetta 2012.11.04. Kezd hasonlítani a tervekhez! 2012.11.06. Kihúzat alapjai 2012.11.11. Elkészült a kihúzat, ami maximum 55cm hosszt enged 2012.11.29. Festés előtt 2012.12.30. Festés után 2013.01.01. Összerakás 2013.01.06. A váz elkészült 2013.01.12. Optika felfogatás 2013.02.16. Háromlábú állvány

Praktiflex

Kép
Még tavaly kaptam a dédipapától egy régi 1947-ben gyártott Praktiflex cserélhető optikás, tüköraknás fényképezőgépet. A fényképezőgép érdekessége, hogy Moszkvában vásárolta egy bizományi áruházból, ahova nagy valószínűséggel a háború után kerülhetett. Az oroszok vittek magukkal mindent a "felszabadított" területekről. Így ennek a kelet-Németországban készült fényképezőgépnek kalandos útja lehetett. Gondoltam kipróbálom a gépet és fotóztam vele fél tekercs filmet. Azért csak fél tekercset, mert nem voltam benne biztos, hogy tökéletesen működik a gép, így a 16. exponálás után sötétben ki lett belőle véve a film - elvágva és ment is az exponált film a hívótankba. Mivel színes FujiColor Superia X-tra ISO400-as film volt benne, ezért otthoni körülmények között csak egyféle megoldást tudok, hogy látható kép legyen a filmen: Caffenol filmhívást alkalmaztam (fekete-fehér lesz a színes). Amikor elkészültem a hívással, fixálással és kivettem a filmet a hívótankból, beigazo

TimeMachine - A váz

Kép
Haladok a tervezéssel, elkészítettem az új fényképezőgép mérethelyes modelljét. Már csak a robbantott rajzokat kell belőle elkészítenem a méretekkel és jöhet a kivitelezés... A piros keret kivehető és elforgatható lesz 90 fokkal, így fekvő és álló felvételek is készülhetnek majd! Használaton kívül a hátfal egészen behúzható az előlaphoz és a vezető sín felcsukható lesz a hátfal mögé.

Kecskemét, Rákóczi út

Kép
Ritkán előfordul, hogy a munkám találkozik a művészetekkel. Jelen esetben Kecskemét város, Rákóczi út felújítási munkái keresztezték a fényképezési tudományomat. Ez az összefonódás abból adódik, hogy cégünk tervezte az erősáramú munkákat és ebből adódóan én rajzoltam AutoCAD segítségével a terveket. Tegnap este a szokásos szerdai Fotókörből hazafelé tartva este 20:00 óra körül meg is álltam fotózni az elkészült - megszépült Rákóczi utat, amelyet a többféle világítás tesz éjszakába nyúlóan szép látvánnyá és remek fotótémává. Érdekes látni, hogy ami a tervasztalon a papíron 2 dimenzióban csak pontok és vonalak, az a valóságban hogyan alakul 3 dimenziós, kézzel fogható látvánnyá...

XVIII. Alföldi Fotószalon

Kép
Szentesen kerül megrendezésre az Alföldi Fotószalon, amelyre az idei évben 106 szerző 504 db fényképe "versengett". Ezen alkotásokból 33 szerző 60 db fotója került kiállításra. Ebből a 60 képből 2 db is a falra került a beküldött portfóliómból, a "Felfűzve" és a "Másik Én" című fényképeim.

TimeMachine - Filmtartó

Kép
Hozzákezdtem az új gép tervezéséhez, amelyet keményfából szeretnék elkészíteni. Szerencsémre a hétvégén sikerült szert tennem egy asztali körfűrész gépre, így a legnagyobb akadály elhárult a felől, hogy hozzákezdjek a kivitelezéshez és saját magam készítsek el mindent. Úgy gondoltam hátulról kezdem a tervezést, ha megvan a filmtartó akkor ahhoz tervezem a váz méretét, ezután a kihuzatot és a tartószerkezetet. Az első fázis tehát a filmtartó kialakítása. Ami megbonyolítja a tervezést az az, hogy 1., a tartószerkezetbe egyaránt be lehessen tölteni különböző vastagságú nyersanyagot - papírt, filmet vagy 3 mm vastag üveglapot is 2., tökéletes fényzárás használaton kívül, illetve a vázra illesztve a fiók elhúzásakor se jusson be fény a hátlap felől 3., ne legyen túl robosztus, nehézkes szerkezet 4., vak sötétben is könnyen kezelhető legyen (film betöltés) 5., bármekkora méretű nyersanyag belehelyezhető legyen (maszk) 6., lehetőleg meglévő faanyagot használjak A l