Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2010

Portré fotózás és retusálás - Kriszta

Kép
Végre felavattam a padlás-műtermemet. Az utolsó ezzel foglalkozó bejegyzés óta finomítottam még a világításon. Felkerült segédfénynek két reflektor, ami világítja az egész teret, illetve felraktam még jobbról-balról fénycsöves armatúrákat. Még mindig tesztelési fázisban vannak a fényforrások, itt az elhelyezésükre gondolok elsősorban. Feleségem kapott ajándékba valamelyik ismerősünktől egy "retrós" és egy párducmintás felsőt, így kis rábeszélés után felcsaltam őt egy kis fotózásra. Itt az összes fény hátulról jött, csak egy derítőlap volt szemből-oldalról lerakva. Úgy gondoltam, hogy ezen a képen mutatom be az utómunkát. Minimális eltéréssel ugyanazokat a retusálásokat hajtottam végre mindkét képen, de itt szűkebb a képkivágás és jobban látszódnak a részletek. Fekete háttér előtt készült a felvétel. A fő fényt a modell feje előtt-fölött elhelyezett szoftbox adta. Ez a fényt ezüst derítőlappal lett visszatükrözve alulról, amit a modell tartott a kezében, egy bárszéken ü

Keresztelő

Kép
Augusztusban mindenféle előrejelzés nélkül az ölembe pottyant egy keresztelő fotózása. Egyik fotós ismerősöm kaptam a munkát, mert bevált egy esküvőt és rájött hogy egyszerre nem fog összejönni a kettő. Igaz utaznom kellett oda vissza 80km-t egy kis faluba (Tiszaug), de egy kis zsebpénz mindig jól jön. Egy kis református templomban volt a szertartás, kb. 25-30 vendéggel. A templomba belépve és némi információ után rájöttem, hogy ez nem lesz egyszerű sétamenet, mert a keresztelő alatt nem tudok majd úgy helyezkedni, hogy igazán jó képek születhessenek. Ez abból adódott, hogy iszonyat kis helyre zsúfolódott az egész történés és a helyváltoztatást csak úgy lehet megoldani ha a szülők és a lelkész közötti egy méter széles folyóson közlekedek! Nesze neked! Fotózz úgy, hogy nem zavarod a szertartást! A lélektani idegességet fokozta, amikor megláttam a szülőket! Az apukának valószínűleg valamelyik felmenője Toldi Miklós lehetett, anyuka pedig Törpillával állhatott rokoni kapcsolatban! Hog

Fényfürdő

Kép
A fényképem címe részben utal arra, hogy hol készült a felvétel. Reggeli ébredés után a fürdőszobánk üvegtégláján a felkelő nap fénye ilyen absztrakt mintát rajzol. Elő is vettem a fényképezőgépemet és lefotóztam. Az utómunka nem volt túl bonyolult. Levágtam a  felesleges sallangot, fekete-fehér tónusok és a világos színek kiemelése - sötét árnyalatok lehúzása és a végén egy kis vignettálás.