Camera Obscura - papírra fotózva (Tízperces projekt IX.)
Már régebben ki akartam próbálni a hagyományos analóg lyukkamerát. Utánaolvastam az internetet, bújtam a témával kapcsolatos írásokat, majd hozzákezdtem az építésnek. Mivel nem akartam negatív hívással bajlódni, ezért olyan kamerát szerettem volna építeni, ami rögtön a fekete-fehér papírra exponál. Természetesen a fény ugyanazt teszi a papírral is, mint a filmmel: negatív képet rajzol. Tehát a papíron a lyukon bejutó fehér fény a papírt "égeti" így ott a fotó fekete lesz. A különbség a papír és a film között főleg az ISO érzékenység. Az ISO100-as filmet jelen esetben sokkal kevésbé érzékeny kb. ISO6 érzékenységű nyersanyaggal helyettesítjük, ráadásul a "blendenyílásunk" is töredéke egy fényképezőgép rekesznyílásánál. Másik különbség még a két fényérzékeny réteg között, hogy a papír a piros fényre sokkal kevésbé érzékeny. Ez némely esetben a képeken is látszik, viszont előny, hogy a sötétkamrában piros lámpa mellett sokkal könnyebb a lyukkamerába helyezni, nemúgy m...