Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2011

Katalin és István esküvője

Kép
Két ember életében fontos pillanat, amikor összekötik életüket egy-egy IGEN kimondásával. Természetesen itt elsősorban esküvőre gondolok. Ez az a fotótéma, ami egyszeri nem megismételhető, mozgalmas, rengeteg fénykép utómunkájával együtt járó munka. Mindamellett a "nehézségek" ellenére rendkívüli örömöt tud adni a fiatal házaspárnak - remélhetőleg évtizedek elmúltával is. Barátomék esküvőjére voltam hivatalos - egyúttal fotósként is. Nem nagy esküvőt szerettek volna, csak a szűk családi kör volt jelen az alkalmon. Fotózás szempontjából ez valamelyest könnyebbséget jelent - főleg csoportképeknél. A Kecskeméti Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében volt az esketés. A nagy teremben voltunk, amely a méretéből, színes ólomüveg ablakai és a rengeteg fa alkalmazása miatt kissé templomi hangulatot is adott az eseménynek. A fények nem voltak a legkedvezőbbnek mondhatók, a barna bútorzat színe miatt a fehéregyensúly eltolódott a meleg árnyalatok felé. A frontális vakuzás nem hozot

Tükör-kép: A másik én

Kép
Február hónapra a Kecskeméti Fotókör "házi feladata", TÜKÖR-KÉP volt. Erre a témára a tükröződések, szimmetrikus dolgok és sok más téma adódhat. Én egy szimmetrikus, tükör-témát gondoltam ki: sakk tábla. Ez megfelel a témának: egymással szemben felállított ellenfelek egymás tükörképei, a tábla két térfele szimmetrikus. De ez így túl egyszerű lenne, így egy kicsit megtekertem a témát. A koncepció az volt, hogy felállítok egy gyalogot a táblára, elé rakok egy másik bábút - ez eddig egyszerű. A csavart az adja, hogy az egymással szemben felállított bábuk közé egy üveglapot raktam azzal a céllal, hogy a kamera felé eső bábunak a tükörképe látszódjon az üveglapban. Így az üveglap mint egy féláteresztő tükör működik és a képen ebben az esetben három bábu lesz látható, amelyből az egyik tükörképe az elsőnek. Amikor az ötlet kipattant a fejemből, gyorsan készítettem is egy vázlatot. Sokban segít egy ilyen vázlat rajzolása a fotózás folyamatában. "Kézzel foghatóvá" válik a

Szabadságharc

Kép
A Szolnoki Csata 1849. március 5-én volt, amikor a magyar honvédsereg Damjanich János honvédtábornok vezetésével győzelmet aratott az osztrák seregek felett. Ezzel indult a „dicsőséges tavaszi hadjárat”. Ennek az esemény megemlékezésére Szolnokon felelevenítik a történelmet, hagyományőrző "kosztümös", lovas, ágyús, puskás csatát vívnak a belvárosban. A csata előtt országzászlót avattak, a nemrégiben átadott gyalogoshíd lábánál. Itt fotóztam jómagam a Kecskeméti Fotókör tagjaival. Főleg a portrékat fényképeztem, ezekből mutatok most párat: