2016. június 28., kedd

Anastigmat 400/3.9 optika teszt

Még régebben vásároltam egy Anastigmat 400mm-es F3.9-es fényerejű optikát.
Kíváncsi voltam mekkora képet rajzol, mert eddig csak nagyságrendileg tudtam a méretét...

Ezt az optikát régen egy epidiaszkóp lencséje lehetett.
A teszt eredménye az lett, hogy a végtelenbe állított fókusz mellett kb 40cm átmérőjű kört tud kirajzolna az optika. Ez nagyságrendileg 28x28cm-es képméretnek felel meg. Ha közelebbi tárgytávolságú képet szeretnék, akkor a kirajzolt kép mérete jelentősen megnő.
Viszont több dolgot is figyelembe kell venni egy esetleges kamera tervezése során. Ilyen például, hogy 1:1 képméretet (tehát pl. egy portrén a fej a képen ugyanakkora legyen mint a valóságban) 80cm-es kihuzat kell - tehát a kamera vázának meglehetősen stabilan kell elviselnie a ránehezedő optika (1.7kg!) + kihuzat + kazetta és egyéb alkatrészek súlyát.


A 80cm-nél közelebbi "makro" fotózáshoz pedig még nagyobb kihuzat szükséges, viszont ekkora nagyításnál már nagy valószínűséggel akár az 50x50cm-es képméretet is kirajzolja az optika.
De belegondolva - egy 50x50cm-es lapot megönteni, laborálni, stb... és a vegyszermennyiségről nem is szólva... sok(k)!
De jó eljátszani a gondolattal...


 

2016. június 20., hétfő

Letaszított - Fallen

Úgy gondolom, hogy a digitális képek utómunkálataiban otthonosan mozgok, hiszen ebben "nőttem fel". Talán most már el merem azt is mondani, hogy az archaikus fényképészeti technikák ismerete is csörgedezik az ereimben. Sok analóg képet digitalizáltam már - sok jobb lett a monitoron nézve mint az eredeti. Hiszen pár gombnyomással pillanatok alatt be lehet állítani a görbéket, szinteket, kontrasztot, szaturációt. Ráadásul az adobe programozóinak köszönhetően rétegekkel lehet még szebbé varázsolni egy-egy képet.
Tegnap viszont olyan dolog történt velem (végre?), hogy az általam készített üvegnegatív digitalizálásával egyszerűen nem boldogulok! Hiába a nagy nyomdai speciális negatív-szkenner, többszöri próbálkozás és több órás utómunkával egyszerűen csak közelíteni tudom azt a látványt a monitoron, mint amit ugyanez az üvegnegatív tíz perces laborálással a fényérzékeny papírral tesz!
A kész papírképet gond nélkül be tudom digitalizálni, de az eredeti üvegnegatív kifog rajtam - nem tudom monitoron visszaadni azt, mint ami az üvegbe van zárva, csak megközelítőleg és az eddigi bejegyzéseimmel ellentétben, picit átalakítva... Így eltartott egy jó darabig, mire a 18x24cm-es üvegnegatívból, nyomtatható 60x80cm-es képet fabrikáltam. (Mert én még az az ósdi fényképész vagyok, aki szereti a képeit nagy méretben a falon látni...)

Így ez a kép - "Letaszított" - számomra több jelentéssel is bír. Hiszen ez a kép letaszította a trónról a digitális technikát, mint a pici fehér toll a másikat.

Több órás digitális utómunka után a kollódiumos üvegnegatív 

Tíz perces laborálás után a VanDyke barna nyomat

2016. május 30., hétfő

Polaroid kollódium

Már régebb óta gondolkodtam azon, hogy készítek egy kisebb fényképezőgépet kollódiumos fényképezéshez. A cél az lenne, hogy a kisebb üvegnegatívot be lehessen rakni hagyományos fekete-fehér laborálásnál használt nagyítógépbe, hogy azt így aránylag egyszerűen fotópapírra lehessen akár nagy méretben nagyítani.
De eszembe jutott, hogy régebben láttam egy cikket, amiben régi fényképezőgépet alakítanak át úgy, hogy kollódiumos üveglapot be lehessen rakni a masinába.
Jelentősen leegyszerűsödik így az egész procedúra, mivel egy átalakítás egyszerűbb, ráadásul az erre a célra felhasználni kívánt fényképezőgép már rendelkezik optikával - így azzal sem kell bajlódni.

A kamera választás viszont nem biztos, hogy egyszerű feladat. Ugyanis a filmes fényképezőgépek vékony filmre dolgoztak, míg a kollódiumos üveglap legalább kettő milliméter vastag. Ez az egy tényező sok mindent befolyásol, ugyanis szerencsétlen esetben nem tudjuk a gép hátlapját becsukni.
A másik dolog amire oda kell figyelni, hogy a hagyományos film vegyileg nem aktív a fényképezőgép alkatrészeivel, ezzel szemben az érzékenyített kollódiumos üveglapon ezüst-nitrát cseppek lehetnek - ami a fém alkatrészekkel kölcsönhatásba lépnek (arról nem is beszélve, hogy vassal történik a kép hívása - így az érzékenyített lemezt már a fényképezőgép vas alkatrészei "előhívják").
Az is jó lenne a gépválasztáskor, hogy a képméret aránylag nagy legyen, ne csak a kisfilmes 35mm-es képkocka. Ebből az adódik, hogy egy 6x6-os középformátumú kép már egész jó lenne - ezt már akár nagyító nélkül is élvezhető képet adna.
A legtöbb 6x6-os vagy esetleg 6x9cm-es rollfilmes kamera viszont aránylag drága - ráadásul tele vannak fém alkatrészekkel - ami nem biztos hogy így a céljaimnak megfeleltek volna.
A fotótörténelemben viszont volt egy csodálatos még nagyobb képmérettel rendelkező fényképezőgép - ami ráadásul rögtön élvezhető képet adott - a Polaroid fényképezőgépek!
Vaskos kazettával rendelkeztek, műanyag alkatrészekkel, kb 7.5x7.5cm-es képmérettel és ami a legszebb az egészben - pár ezer forintért beszerezhetőek!

Így vásároltam egy ilyen instant kamerát, a hozzá tartozó kiürült kazettával és hozzákezdtem az átalakításnak.

Polaroid Colorpack 88

A hátfal kinyitásakor látszik a belső felépítés - bőven van benne hely

Kiürült kazetta

Kazettafedél picit akadva, de lecsúszik

A kazetta szétszedve 

Nekem csak a műanyag alsó keretre van szükségem -
tulajdonképpen már kész is van a kollódiumos üveglap kazettája

Üveglap vágásához a méretek: ~86mm magas

~108mm széles

A képméret majd ~75x75mm lesz

Levágva az üveglapok.

Tulajdonképpen már így is lehetne használni a kamerát fényképezésre, hiszen a sötétkamrába a megöntött üveglapot berakva a fészkébe és betöltve a kamerába, kimegyünk a fénybe és mivel a fényképezőgép optikáján be tudjuk állítani, hogy a modellünk milyen messze van (hiszen ott a skála az optikán körben), az átnézeti keresőbe nézve pedig a képkivágást is látnánk - már lőhetnénk is a képet! De ennél többet szerettem volna.
A képkivágást és a tárgytávolságot lehet ugyan látni és be is lehet állítani, de nem biztos hogy pontosan sikerülne beállítani a távolságot, hiszen az elején az optikára feltüntetett méretek szinte 10cm-es osztással vannak, viszont a végén már több méteres ugrásokkal tart a végtelen felé.
Milyen jó is lenne látni, hogy tényleg hogyan fog kinézni a képkivágás és hogy az élesség biztos jó helyen van-e! Így már jött is a kézenfekvő megoldás, az egyik levágott üveglapból készítettem egy mattüveget.


Felhasznált anyagok: 800-as és 1000-es szilícium-karbid polirpor, egy vastagabb üveglap egy vákuumos fürdőszobai akasztó - ami kényelmes fogást biztosít. Jó dolog, ha van egy szilikonos gumi lapunk amin dolgozunk, hogy ne csúszkáljon a mattüvegünk a csiszolás közben

800-as csiszolópor egy pici vízzel

Körkörös mozgással a vastagabb üveglappal dörzsöljük a port a két üveglap között.
Pár perc elteltével már egész szép mattüveg állítható elő, amelyet az 1000-es porral még lehet finomítani

Tíz perc munkával elkészült a mattüveg

Tökéletesen illeszkedik a fészekbe.

Ragasztószalaggal készítettem rá fület, hogy könnyen ki lehessen venni a fészekből

Mattüveg készen. 


A polaroid fényképezőgépnek roppant egyszerű a fénymérési rendszere. Az optika mellett található egy szenzor, amelyet körbeforgatva állíthatjuk be, hogy mennyire szeretnénk sötét / világos képet készíteni. Az exponáló gomb pedig a nagy rudacska az előlap bal felső sarkán. A kamera elektronikus zárszerkezete természetesen árammal működik, amelyet a kamera belsejében két ceruza elem biztosít. A fénymérő teszi is a dolgát - az instant - eredeti nyersanyagnak megfelelően.


De a kollódiumos képhez a másodperc tört részének megfelelő exponálás nem elegendő, így egy picit módosítani kell a fénymérőt. Szerencsére ehhez nem kell semmiféle nagy tudomány. Egyszerűen egy fekete szigetelőszalaggal le kell ragasztani a fénymérő szenzort.


Ha a szenzor le van ragasztva, a fénymérő azt hiszi sötétben vagyunk, így átvált "B" záridőre, tehát amíg lenyomva van az exponálógomb, addig tart az exponálás - akár több másodpercig.

A több másodperces exponáláshoz viszont elengedhetetlen a stabil kamera - hiszen nem szerencsés ha bemozdul a kép. Sajnos a kamerán nincsen állványmenet, ezért készítettem egy adaptert a rögzítéshez.

Fenyőfa "talpdeszka".

Egy pici reszelés.

Már majdnem jó...

A perem is megvan, illetve a rögzítő furatok

Négy furat a széleken és az állványmenet fémlapja.

Állványmenet fészke kész.

Becsavarozva az állványmenet a helyére.

Pár milliméter mély nút a furatok között.

A kameraállvány gyors cseretalp felrakva.

Műanyag kötözőszalaggal rögzítve a kamerára.

Igaz nem a legszebb látvány, de jól meghúzva a pántok biztos kötést adnak.

Állványra helyezve a kamera.

Az első "élőkép" a kamera hátán.

Első tesztfelvétel beállítása:

A kamera beállítása után a fényképezőgépet az állványról óvatosan levéve (gyors cseretalp) irány a labor. A fényérzékeny kollódiumos üveglapot természetesen a labor piros fényénél kell behelyezni a fényképezőgépbe. A berakott  nyersanyagot a fényképezőgép hátlapjára szerelt eredeti rugó nyomja a fészkébe, amikor a kamera becsukásra kerül. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kissé meghajtjuk felfelé, hogy biztosan tartsa az üveglapot.


A betöltött fényképezőgéppel az állványra helyezéskor vigyázni kell, nehogy elmozduljon a helyéről, hiszen nincs módunk újból fókuszt és képkivágást finoman beállítani - legfeljebb az átnézeti keresőn tudjuk valamelyest újrakomponálni a képet.

A végeredmény:
Kollódiumos üveg negatív 7.5x7.5cm

A fényképezőgép a vártaknak megfelelően működik.  A következő lépés egy jobb fedettségű negatív készítése és fekete fehér papírra való laborálása lesz.

Egy gyors teszt fekete-fehér papírra, kontakt másolással:




2016. május 9., hétfő

Dandelion

 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készített üvegnegatív

VanDyke print a negatívról
(30cm-ről, 4 perc expo)

2016. április 23., szombat

FIAP ezüst érem

A 4. Perlensis Fotószalon (FIAP 2016/145) nemzetközi fotópályázatán az "Általános monokróm / General Monochrome (monokróm papírkép)" kategóriában, ezüstéremmel értékelte a zsűri a "Lány boával" című képemet. Ez a fényképem archaikus - VanDyke barna eljárással készült, kollódiumos üveg negatívról.
Egy másik ugyancsak ebben a kategóriában és szintén archaikus technikával készült színezett cianotípiám "Ezüstlevelek I." című képem pedig elfogadásra került.

Zsűri tagjai: Koós László EFIAP (HU), Nagy Tivadar MZSF (SK), Szathmáry-Király Ádám EFIAP/g (HU)
A kiállítást rendezte és a kiállítást megnyitotta: dr. Patrus Sándor AFIAP (HU)






"Lány boával" 

Az eredeti üvegnegatív

Elfogadott kép: "Ezüstlevelek I."