2010. május 7., péntek

Lányok, portréfotózás

Kecskemét főterén beszéltük meg a találkozó Viviennel aki hozta a hugát Orsit és barátnőjét  Vikit. Helyszínnek a kicsit csendesebb Barátok temploma melletti kis romos részt választottam.
Egész nap jó idő volt, de mire jött a 16.20 óra megbeszélt időpont, addigra teljesen beborult az ég és lógott az eső lába.
Ez az időjárás jó is meg nem is a kültéri fotózáshoz: nincs erős tűző napfény, szép szórt fények vannak, viszont az árnyékok is eltűnnek és laposak lesznek a képek. A másik fő problémám a képek monitoron való visszanézésekor látszódott igazán. Nagyon sok kép bemozdult! Mivel portréfotózást szerettük volna gyakorolni (Vivi fotósnak tanul) ehhez a fix 50mm-es és a 70-200-as optika a legideálisabb választás. De sajnos a kevés fény miatt ekkora gyújtótávolságú optika már könnyedén bemozdul, ha nincs a záridő legalább 1/200 környékén. Sajnos ISO400-on sem tudtam ilyen rövid sebességgel fotóznom, fentebb meg nem szerettem volna menni az érzékenységben, mert a zajosodás a fotózásban nem éppen előnyös.
A lányokról összesen kb. 100 kép készült, az a pár ami tetszett feldolgoztam:
Viki, Orsi, Vivi
ISO400, F4, 1/100s, 84mm

ISO200, F5, 1/60s, 50mm

ISO200, F5, 1/60s, 50mm

ISO400, F5, 1/60s, 135mm

ISO200, F3.2, 1/125s, 50mm

ISO400, F5, 1/60s, 118mm

ISO400, F7.1, 1/80s, 70mm

 ISO400, F5, 1/60s, 113mm

A felvételeknél a vakut is feltettem és a fényét a vakura húzható vászonzsákkal szórtam szét, mint egy mini szoftbox.

A konklúziója a napnak: 
1., Nem vagyok már úgylátszik egy mai gyerek, mert három lány egyszerre sok. :-)
Mivel mindhármukról szerettem volna képet készíteni, ezért a figyelem is szétszóródik és a kevés idő miatt kissé kapkodósra sikeredett a dolog.
2., A kevés időt az időjárásnak is köszönhettük, mivel már dörgött az ég és kapkodnunk kellett: rossz időben nem jó portrézni...
3., ZÁRIDŐ!!!
4., Az összhang nem volt meg igazán, mivel kettejükkel először találkoztam és érzésem szerint kicsit zavarban is voltak - főleg az elején.

Legközelebb remélhetőleg jobb időnk lesz és a napsütésben élénk színekkel, árnyékokkal szebb képeket tudunk majd készíteni. Derítőlappal, esetleg meg egy külső vakuval valami nyugisabb helyen...