Bejegyzések

Ambrotype címkéjű bejegyzések megjelenítése

Orchidea - kézzel színezett ambrotípia

Kép
A fekete-fehér fotózás korában is igény volt arra, hogy a képek színesek legyenek. Akkoriban viszont még nem volt színes eljárás, maximum az egész képet lehetett vegyszeresen valami árnyalattal megbolondítani. Egyetlen egy módja volt annak, ha szelektíven is szerettek volna színeket alkalmazni, hogy a képet pigmenttel vagy valamilyen festékkel, ecset segítségével megfestették. Sokan láthattunk olyan régi képet, ahol erőteljes színekkel a képet itt-ott megszínezték. Portréknál jellegzetes pirospozsgás arc, erős vörös ajkak, esetleg a modell ruhájának valami mintája. Öt évvel ezelőtt volt egy próbálkozásom már ambrotípia színezésével, amit most úgy gondoltam felelevenítek - néha jó visszatérni egy-egy témához, eljáráshoz. Egyrészt láthatjuk a fejlődésünket, másrészt nem merül feledésbe a tudás. Így készítettem egy orchideás képet. Volt egy kis küzdelmem a képpel, mostanában vakukkal fényképezem, így elszoktam az állandó fényekkel való fotózástól, illetve a használt kollódium is ...

Porondmester

Kép
Feladat: saját versikéhez / gondolathoz fényképet készíteni "Porondmester - Ringmaster Életed porondján járod a köröket Mindig játszol, de változó a szereped:       Fent szárnyalsz, vagy a súlyt emeled. De a szünetekben találsz örömöket Bohóc készít bohócokról képeket. You walk around the circle of your life in circus floor You always play, but your role is changing of all: You flying on top or lifting weight  But you will find joy in the breaks Clown takes pictures of friends." Nedves kollódiumos eljárás, fekete üvegen (Ambrotípia) és üvegnegatív 10x7cm

Linhof Technika

Kép
Egy Linhof  Technika kamera 9x12cm-es negatív készítésére alkalmas. Egy kazetta átalakítással viszont a 2mm-es üveglapot is képes fogadni. Így át is alakítottam egyet - kivágtam a kétoldalas kazetta középső elválasztó lemezét, a sarkokhoz ezüst drótot raktam és epoxi gyantával rögzítettem. Az eredeti képméretnél kisebbre készítettem a kivágást - 7x10cm-es képméretű üveget lehet belerakni. A fényképezőgépre ráraktam egy 150mm-es, F4 fényerős Petzval rendszerű optikát... Kollódiumos nedves eljárással készítettem ambrotípiát. Sajnos valahol fényszivárgás van a kamerán, valószínűleg a kihuzat lyukas valahol. Alaposan át kell néznem majd a redőket, ha pedig nem javítható a lyuk, kénytelen leszek egy új harmonikát készíteni. Két tesztképet készítettem:

XIV. "Csak tiszta forrásból..." fotópályázat

Kép
2016. március 14-én megrendezésre került XIV. "Csak tiszta forrásból..." fotópályázaton egy képem elfogadásra került. Zsűri tagjai: Vékás Magdolna, Kasza Gábor, Király László György. A beérkezett 501db képből, 50 alkotás került a falakra. Az eredeti fénykép 13x18cm-es üveglapra készült ambrotípia, amelyről 30x40cm-es nyomat készült. "Szárnyak nélkül"

Kalózok kincse

Kép
Már jó ideje motoszkált ez a kép a fejemben. Közel egy évig gyűjtögettem hozzá a kellékeket. A hétvégén a bolhapiacon találtam rá a ládára - már csak az hiányzott a kitalált fényképhez. Közel három órán át rendezgettem a kompozíciót és állítgattam a kamerát - döntöttem, elforgattam és el is csavartam az optika síkját, hogy a képen az amúgy kicsi mélységélesség pont jó helyre kerüljön.  A kamera mattüvegén így látszott a kompozíció (180 fokkal elforgattam a  befotózott képet, mert a valóságban fejjel lefele és tükörfordítva látszik a fókuszüvegen az eredeti kép): A laborálás utolsó mozzanata a fixálás: Három felvételt készítettem, az első amolyan tesztkép (fekete alumínium lemezre) - exponálási idő meghatározásához - de az is olyan jól sikerült, hogy megtartom. A második egy ambrotípia - üveglapra fényképezve. A harmadik szintén üvegre készült, de azt negatívnak - későbbi papírképek készítéséhez fényképeztem meg. Beszkennelve az üvegnegatív 1200dpi-ben, 101,...

Pilóta

Kép
A hívás után a kollódiumos nedves eljárással készült kép negatívnak hat. A kép sötét részein (ahol a lemezt érte a fény), ott ezüst vált ki a felületére. Fixáláskor a kép "átfordul" pozitívnak, az előzőekben sötétnek tűnő részek - mivel az ezüst - a fixálást követően a fényt visszaverik, így fehérnek tűnnek (illetve a szürke árnyalatainak).

MySelf

Kép
Ambrotípia 18x24cm-es üveglapon Petzval 210/F4.1 2x400Ws vakuval, 1 villantás 15 másodperc hívás Átvilágítva digitalizálva Canon 650D fényképezőgéppel, 1:1 képkivágás

Kriszta

Kép
Első vakuval készült ambrotípia fényképem. 18x24cm ambrotípia üveglapon 2db 400Ws vakuval, bal oldalról alap reflektorral, jobbról ezüst ernyővel. (a kész kép tükörfordított)

Üvegkép színes perverziója

Kép
A minap foglalkoztam az üvegre készült ambrotípia színezésével. Akkor azt a módszert választottam, hogy akril festékkel a kép üveg oldalát festettem meg, óvatosan pici fejű ecsettel. A festés közben eszembe jutott, hogy még régebben digitálisan mennyivel egyszerűbb volt a szkennelt képet színezni a monitoron egérrel. Na de várjunk csak! Miért nem színezhetném digitálisan a kézzel fogható üvegképet!? Ötvözni a 160 éves technikát a jelenkori digitális világgal! ...és ekkor bevillant egy kulturperverz ötlet... Van rá megoldás! Yesterday  I painted a ambrotype glass picture. Then I chose the method that the picture painted with acrylic paint on glass side with small-headed brush. While painting I remembered that was much simpler used to digitally scanned images to color on my monitor with mouse. But wait a minute! Why can not I digitally colored to really tangible glass picture!? 160-year-old technique combined with the contemporary digital world! ... and then...

Színezett orchidea

Kép
Régebben készítettem orchideáról ambrotípiát (üveglapon direkt pozitív kép). Már régebben is próbálkoztam ezeknek a kollódiumos képeknek a színezésével. Ez nem egy újkeletű dolog, hiszen már 150 évvel ezelőtt is voltak színezett kollódiumos képeket. A napokban láttam az interneten egy színezett ambrotípiát és újra felötlött bennem a kísérletezés lehetősége. Eddig finom pasztellkréta porral és puha ecsettel ütögettem a kollódiumos kép színén a porózus rétegbe a színes szemcséket. A lakkozásnál viszont a lakk sok krétaport lemosott a kép felszínéről - így fakult a kép. Most kipróbáltam egy más módszert: a kész kép a hátoldalán - az üvegre festettem akril festékkel a színeket. A festett oldal nem néz ki valami szépen - erős színek, tónusok és részletek nélküli "pacsmagolás". Viszont a kép megfordítva, a virágok szirmait alkotó ezüst kitakarja a túloldali festést, illetve tónusok és részletek is megjelennek a képen.  Eredeti kép  Hátoldali festés Sz...

Esküvő

Kép
Kedves barátomék 30. évvel ezelőtt házasodtak össze polgári szertartás szerint. Most a kerek évforduló alkalmából templomi esküvőt tartottak, ahol ismételten hűséget fogadtak egymásnak. Ez alkalomból népviseletbe öltöztek. Végig fényképeztem a szertartást és másnap készítettem róluk kollódiumos üvegképet is.  18x24cm kolódiumos üvegnegatív 18x24cm kollódiumos üvegpozitív (Ambrotípia)

BGA - Black Glass Ambrotype

Kép
Köszönet a képekért Petróczi Rékának!

Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor 2015.

Kép
A Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor keretein belül szervezett VI. Kollódisták találkozójan készült fényképeim: Mentor - Zalka Imre 18x24cm fekete alumíniumon Akt - Timea 18x24cm fekete alumíniumon 9x11cm fekete üvegen 9x11cm fekete üvegen   9x11cm fekete üvegen 9x11cm fekete üvegen 18x24cm üvegnegatív Képek lakkozás után:

Koponya

Kép
Kollódiumos üvegnegatív (24x18cm) 90sec exponálás, 120sec hívás Kollódiumos pozitív kép fekete alumíniumon (Alumitípia - Ferrotípia) (24x18cm) 40sec exponálás, 15sec hívás Kollódiumos üvegpozitív (Ambrotípia) (18x24cm) 30sec exponálás, 20sec hívás Így készült: Kamera megdöntve, optika síkja billentve és emelve 210mm, F8  Kompozíció  Munkaterület  1x250W fémhalogén, 4x38W fénycső, 4x100W + 4x75W komapkt fénycső Fókusz síkja

200Ft

Kép
A Kecskeméti Fotókörben a március havi fotótéma: 200Ft. Mindenki készít egy fényképet úgy, hogy legyen rajta egy 200Ft-os érme - a kép megfogalmazása az alkotóra van bízva. Kollódiummal fényképeztem a témára, 18x24cm-es méretben: Tessar 210mm, F8, 50sec exp., ~450mm kihuzat Gondolom sokan asszociálnak valamire a kép láttán. Homokóra, alul pénzérme, tollak... A kép címe: "Infláció avagy Idővel megkopasztanak..."

Steampunk

Kép
Végre volt egy kis időm és picit jobban tudtam foglalkozni a Petzval rendszerű optikámmal. Ugyancsak most debütált a nemrégiben épített fénycsöves armatúrám is. 18x24cm kollódiumos nedves lemez üvegnegatív (digitalizált méret: 11041x14721 pixel)

Üvegnegatív és cianotípia

Kép
Eljött az idő, hogy a nedves kollódiumos technikával üvegre készítsek negatívot. Az üvegnegatívból pedig valamilyen nemes sokszorosítási eljárással papírképet. Erre a célra a cinaotípia esik legkézenfekvőbbnek. Orchideáról készítettem nedves kollódiumos eljárással felvételt (24x18cm): Két felvételt készítettem, egy ambrotípiát fekete alumíniumra és az üveglapra a negatívot : A negatív átvilágítva így néz ki Miután az üvegnegatívot lelakkoztam, másnap jöhetett belőle a papírkép készítése, Gyarmati József barátom segítségével. Cianotípia papír felkenése: Alul az üvegnegatív, majd ráfordítva az érzékenyített papír: A saját készítésű másolókeretem jól funkcionált UV lámpával exponálva Ellenőrzés Jónak tűnik az expozíció Jöhet a kimosás: Nemigazán szeretem a cianotípia jellegzetes kék színvilágát, így rögtön barnítottuk is a képet: Többféle variációt kipróbáltunk és egyéb trükköket is bevetettünk: A képek ...