Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2010

Csillag-szűrő

Kép
Gondoltam az idei karácsonykor készülő fényképeimet feldobom egy kicsit, így rendeltem egy csillag-szűrőt. Előrelátó voltam, mert a 67mm-es átmérővel vettem a filtert, illetve egy 58-67 setup közgyűrűt, hogy a kisebb optikámhoz is tudjam használni. Sokat gondolkodtam, hogy milyen fajta csillagot szeressek majd látni a fotókon, mivel létezik négy-, hat-, és nyolcágú effekt is. Sok-sok kép nézegetése után úgy döntöttem, hogy a négyágú kevés, a nyolc pedig már sok, így maradt a hatágú csillag-effekt. Tulajdonképpen a szűrő működése egyszerű, üveglap van nagyon finoman bekarcolva: négyzet-, háromszög-, vagy átlójában felezett négyzethálósra. Ezt akár házilag is kivitelezhető: egy üveglapot finom csiszolópapírral meghúzva a kívánt csillagnak megfelelően karistolva. Rögtön készítettem is csak úgy kézből pár tesztképet, hogy lássam a filter hatását: Amikor megláttam a tesztképeket  rögtön elindultam "élesben" is kipróbálni. Bementem a városba, a karácsonyi kivilágítást lefotózni.

1 lyukkamera, 2 ember, 2 villanás, 1 fénykép

Kép
Kicsit játszottunk a lyukkamerával, ez lett a végeredmény: 15 másodperces záridő alatt készült a felvétel. Elsőként Kriszta ült a székre és én villantottam jobbról, majd gyors helycsere történt. Ez a felvétel a 18. kísérletre sikerült! Photoshop utómunka csak a RAW konvertálás és a "régiesítés".

Képek szállítása

Kép
Mivel kiállítások egyszer véget érnek és a fényképeket haza szoktam vinni, ezért itt volt az ideje, hogy megoldjam a szállítás problémáját. A képek általában 50x70 cm-esek, így ennek megfelelően készíteni akartam egy merev falú, ütésálló szállító dobozt. Felhasznált anyagok: 2x4cm-es és 2x3cm-es gyalult fenyőléc, 3mm-es karton, 2db kis méretű zsanék, facsavarok, tiplifa, gurtni anyag Felhasznált szerszámok: asztali fűrész, fúrógép, derékszög, csavarhúzó, tűzőgép, mérőszalag, ceruza, sniccer Méretek: - 2x4cm-es anyagból: 2db 80cm-es (teteje-alja), 2db 55cm-es (két oldala) - 2x3cm-es anyagból: 2db 80cm-es (teteje-alja), 2db 55cm-es (két oldala) - kartonból: 2db 78x57cm Első lépés a lécek méretre vágása. Ügyeljünk a derékszög betartására, különben az összeszerelésnél deformálódik majd a keretünk és rések keletkezhetnek az illesztéseknél. Második lépés a hosszú (80cm-es) elemekbe kerülő csavarok helyeinek kifúrása. Én 4mm-es csavarokat használtam, 3mm-es fúróval készítettem

2in1 Fotó kiállítás

Kép
A Kecskeméti Fotókör hagyományos éves kiállítása a tegnapi nap folyamán lett megnyitva. Azon szerencsések között vagyok, akiknek a fényképe felkerült a falra és a tárlat ideje alatt megtekinthető. Három képem került kiállításra, fekete-fehér digitális printek formájában. "Nyájas"... ..."Élő gyapjuh" és "Fényfürdő" fényképeim. A kiállítás megnyitója alatt készített fényképeim a Kecskeméti Fotókör blogján megtekinthetőek.

2in1

Kép

Tízperces projekt V. (Camera Obscura)

Kép
Lyukkamera elve pofonegyszerű. Végy egy dobozt, fúrj rá egy lyukat és a lyukon bejutó fény a külvilág kicsinyített mását - fejjel lefelé a szemközti hátfalra rajzolja. Minden fényképezőgépnek ez az elve és amióta tökéletesítették a lyukat, lencsékkel, motoros zoom-mal, különleges üvegekkel és bevonatokkal azóta ez a rajzolt kép tökélesedett és papírra - monitorra került. De mi történik, ha elhagyjuk ezt a többezer forintos alkatrészt és visszatérünk az egyszerű lyukhoz...!? Lássuk csak, mit tud egy 12 millió képpontos fényérzékeny lapka, ha mindenféle tökéletesen csiszolt és bevonatoktól mentes egyszerű tűszúrással készült pici furaton jut be a fény! Felhasznált alapanyagok: fényképezőgép vázsapka, alufólia, ragasztószalag Felhasznált szerszámok: fúró, olló, tű  Miután a vázsapkának kirajzoltam a középpontját (körzővel vagy vonalzóval, hasznos az alkoholos filc), egy 5mm átmérőjű fúróval kifúrtam a műanyagot. Alufóliából kivágtam kb. 20x20mm-es darabot, majd ragasztószalaggal szépe

Orrszarvúbogár

Kép
Ritkaság, ha az ember nagyobb testű "páncélos" bogarat lát. Ezek a bogarak általában védettek is. Még a nyár végén találtunk az udvarunkban egy elpusztult orrszarvúbogarat . Egy dobozba elraktam és már majdnem megfelejtkeztem róla. Most viszont egy faháncsra rakva lefotóztam. A fotó Canon 450D, 18-55IS optikával és egy makro előtétlencsével készült. Mivel a mélységélességet nagyra szerettem volna, ezért a rekeszt F22-re szűkítettem, így a záridő is megnövekedett 5 másodpercre. Ez csak állványról lehet remegés nélkül fotózni, használtam még a gép 10 másodperces önkioldóját is. Világításnak az asztali lámpám fénye - jobbról szinte a bogár szintjéről szemből, a másik pedig a fényképezőgépen a Metz 48AF vakum balra lőve - egy fehér papírdossziéval visszatükrözve kb. a bogártól 45 fokos szögből - fentről. Utómunkánál kicsit játszottam a képpel: fekete-fehérré konvertáltam, majd helyenként fényt raktam a bogár egyes részeire - főleg a fejnél. Színes képként is megállná a helyét