Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2010

Fotóműhely II.

Kép
A "műterem" nagyjából elkészült. Beüzemeltem a világítást, kitaláltam a felfogatási helyeket, bevertem egy rakás szöget a tetőszerkezet tartófáiba, drótokat hajtogattam és a fekete hátteremnek is kitaláltam a felfogatását. Kicsit becsapós a fénykép, mert kisebbnek tűnik a tér a valóságosnál: A bal oldalon található szoftbox egy hosszú drótpályán fut, amely így előre-hátra mozgatható. A magasságát úgy lehet szabályozni, hogy a drótpálya fentebb lehet helyezni. A derítőlap tartórúdját szinte bárhova fel tudom akasztani. A rudat szét lehet húzni - illetve nyomni, így a felfogatási pont és a padló közé könnyedén befeszíthető. A rúdra a derítőlap egy erős csipesz segítségével bárhogy felfogatható. A hajfény fent van középen, dőlésszöge állítható. Vele szinte egy magasságban a háttérfény vakuja van. Jobbról a nagy ernyő az állványával szabadon mozgatható és ezüst ernyőre cserélhető. A fekete hátterem (1,5 méter széles) papírcsőre van feltekerve, amely egy tengelyen lóg, így könn...

Fotóműhely I.

Kép
Végre nekiveselkedtem régen áhított, többszörösen kigondolt kis kuckóm megépítéséhez, ahol remélhetőleg szép fényképeket tudok majd készíteni. A házi stúdióm alapötlete akkor kezdett körvonalazódni bennem, amikor elkészült családi házunkban először felmentem a padlásunkra. Már akkor mondtam a feleségemnek, hogy "stippi-soppi, a padlás az enyém!" Így adott a tér, de ez még kevés a műteremhez. Az elmúlt évben sok kelléket szereztem / készítettem, hogy végre időben és térben is összefussanak a dolgok és nekilássak eddigi legnagyobb terjedelmű barkácsolásomnak. Egyetlen dolog hiányzott még a "műteremhez": a háttér. Fehéret, vagy középszürkét szerettem volna - fehér lett belőle. Vásároltam 3x5 méter lepedővásznat, ami a célnak úgy tűnik tökéletesen jó lesz! Úgyhogy irány a padlás! Látszik, hogy kb. 3 méter széles és 6 méter hosszú tér áll rendelkezésre. Egy gyors sepregetés után, leterítettem a földre szüleimtől elhozott régi padlószőnyeget, hogy puhább legyen majd a ...

Majdnem LensBaby...

Kép
Elhatároztam, hogy készítek egy Lensbaby-t. Aki nem ismerné ezt a "trükklencsét" annak röviden leírva annyi, hogy az optika (1-2 lencse) egy gumiharang segítségével kapcsolódik a fényképezőgép vázához. Így a lencsét el lehet az optikai tengelytől fordítani/tolni így perspektívikusan lehet korrigálni egy képet (tilt shift), de ami talán az egyik leglátványosabb tulajdonsága, a szelektív fókusz - ami akár a kép síkján ferde is lehet. A fókuszálást a lencsetag előre-hátra mozgatásával lehet elérni, szelektivitását pedig a frontlencse merőlegestől való eltérítésével. Kísérletképpen a fordított makrózáshoz használt Helios 58mm-es régi manuális optikámról lebontottam a bajonettjét (M42-es régi menetes) így az optika keresztmetszete lecsökkent, ezért majd jobban tudtam dönteni. Kerestem egy autós gumiharangot, amit ki tudtam úgy nyújtani/alakítani, hogy a váz és az optika közé tudjam rakni. A gumiharang rögzítését a vázhoz úgy oldaottam meg, hogy szintén makrózáshoz van egy EOS...

Gyíkcsont

Kép
A kertünkben a farakásnál találtunk egy gyík csontvázat. Valószínűleg egy ráeső fa alá szorult be, majd a hangyák és más rovarok lekopasztották az ehető részeket. Így megmaradt nekem egy nagyszerű fotótéma... A csontvázat ráraktam egy faháncsra, ez adta az alapot. A kompozíció eltalálásához nagyon sokféle beállítást próbáltam ki mire meglett az amit szerettem volna. A nehézséget a főleg kis mélységélesség okozta, ezért úgy kellett beállítanom, hogy az optika síkjával párhozamos legyenek a fő "alkatrészek" de ezért valamelyest térbeli legyen az elhelyezkedés. A megvilágítással is sokat bíbelődtem, mindenféle derítéssel, ellenfénnyel, de végül balról egy szoftbox, jobbról pedig egy fehér gépírólap derítette a témát. A fényképezőgép fókuszpontját és nagyítását feljavítottam egy makro előtétlencsével. A fókuszt manuálisan állítottam be. Utómunka: Szerettem volna kicsit röntgenkép szerű - fémes hatást elérni, így a fekete-fehérré alakítást infraszűrővel kombináltam. A többit...

Első Kecskeméti Fotószalon

Kép
Örömmel tapasztaltuk, hogy egész sokan kíváncsiak voltak a kiállítás megnyitójára. Megnyitó pillanatai Tárlat Két kiállított képem mellett A kiállítás megtekinthető 2010. szeptember 19-ig.

Meghívó

Kép

Egy csepp világ

Kép
Mindig is tetszett az idő kimerevítése és régóta szerettem  volna csobbanó vízcseppet fotózni. Ezt a témát már nagyon sokan feldolgozták, így ha valami újat szeretne kitalálni az ember, akkor erősen el kell rajta gondolkodnia, hogy egyedit alkosson. Először ki kell választani a használni kívánt segédeszközöket, majd a kísérleti fizika tudományos útjára lépve kikísérletezni a helyes paramétereket. Ha ez megvan, jöhet a kompozíció és egy adag szerencse! 1. lépés: Segédeszközök: a háztartásban megtalálható egyszerű dolgokat kerestem elő. - Vizes edény: célszerű minél nagyobbat, nem kell hogy túl mély legyen = sütő tepsi - Csepegtető: nem árt, ha nem öt perc alatt tűnik el belőle a víz = 0,5 literes üdítős palack - Fényterelő: a vízicsápot hátulról bevilágítva kapunk igazán szép eredményt = autós ezüst szélvédő árnyékoló - Fotós kellékek: állvány, 50mm-es fix optika, vaku, vakukioldó, fókusz állításhoz egy nagy fejű csavar 2. lépés: Összeállítás: a csepegtető kifúrása után célsze...

Első Kecskeméti Fotószalon

Kép
Várunk minden érdeklődőt az Első Kecskeméti Fotószalon kiállításra! A tárlat anyagában kettő képem is kiállításra kerül, remélem minél többen megnézitek!

Repülőnap 2010.

Kép
Ebben az évben is sikerült a Relülőnapra kimennem. Nem szoktam bemenni a reptérre, hanem az irányítótoronnyal szemben, a külső kerítés mellett szoktam tábort verni. Ide egy földúton jutok el, ami Kecskemét-Katonatelepről indul az AGIP benzinkút melletti behajtónál és kb. 5km-es földút után érem el a kiszemelt helyszínt. Így kikerülöm a dugókat és szerintem nagyon sok esetben jobb képeket tudok készíteni, mivel nincs tömeg és a gépek a fejünk felett húznak ki. Repülőnap nagyobb térképen való megjelenítése Kicsit aggódtam, hogy az előző napokban az eső feláztatta az utat, de szerencsére probléma nélkül tudtam vezetni. Szombat délután és vasárnap egész nap kint voltam fotózni. Vasárnap délelőtt eléggé esőre állt az időjárás, szinte fáztam, de végül szerencsére jó idő lett. A képeken látszik is az átmenet, ahogy a szürke háttér kezd felhősödni, majd kékülni. Idén a csíkhúzó repülőkre próbáltam kicsit jobban rámenni, ennek megfelelően nem nagy telét használtam, hanem a 70-200mm-es kö...

Tisza-tó, vadvilág

Kép
A Tisza-tónál - Abádszalókon volt szerencsénk nyaralni. A tó körül egy autóval is járható, aszfaltozott gát húzódik végig. Erre a gátra nem lehet "csak úgy" felhajtani, gáthajtási engedély kell hozzá. Ez az engedély elsőre számomra megközelíthetetlennek tűnt, egészen addig amíg a város központjában lévő turisztikai információs irodában rá nem kérdeztem. Kiderült, hogy ott helyben ki lehet váltani napi 280 Ft-ért, úgyhogy másnap amikor ezt a kis "körutazást" beterveztük (kb. 60km) ki is váltottam az engedélyt. Maga a töltésen vezető út a vízparttól néhol 5-6, másutt 10-20 méterre van, a szintkülönbség pedig kb 5 méter lehet. Természetesen a vízimadarak nem karnyújtásnyira vannak az úttól, így a 70-200-as optikám elé raktam még a 2-szerezőt. Nem voltam maximálisan rákészülve a madárfotózásra, tisztában voltam azzal hogyha "igazi" madarakat akarok fényképezni, akkor bizony hajnalban kellene felkelni, mellcsizmában egy lagúnában a vízben állva, leálcázva...