Bejegyzések

Orchidea - kézzel színezett ambrotípia

Kép
A fekete-fehér fotózás korában is igény volt arra, hogy a képek színesek legyenek. Akkoriban viszont még nem volt színes eljárás, maximum az egész képet lehetett vegyszeresen valami árnyalattal megbolondítani. Egyetlen egy módja volt annak, ha szelektíven is szerettek volna színeket alkalmazni, hogy a képet pigmenttel vagy valamilyen festékkel, ecset segítségével megfestették. Sokan láthattunk olyan régi képet, ahol erőteljes színekkel a képet itt-ott megszínezték. Portréknál jellegzetes pirospozsgás arc, erős vörös ajkak, esetleg a modell ruhájának valami mintája. Öt évvel ezelőtt volt egy próbálkozásom már ambrotípia színezésével, amit most úgy gondoltam felelevenítek - néha jó visszatérni egy-egy témához, eljáráshoz. Egyrészt láthatjuk a fejlődésünket, másrészt nem merül feledésbe a tudás. Így készítettem egy orchideás képet. Volt egy kis küzdelmem a képpel, mostanában vakukkal fényképezem, így elszoktam az állandó fényekkel való fotózástól, illetve a használt kollódium is ...

Ezüst-nitrát oldat tisztítás

Kép
A kollódiumos nedves eljárás elengedhetetlen vegyszere az ezüst-nitrát, hiszen a fényképhez szükséges ezüstöt ebből a 10%-os oldatból kapjuk meg. Az elmúlt hét évben amióta ezzel a technikával fényképezek, többször tisztítottam már az oldatomat, többször kellett már utána is töltenem, frissítenem. De ez a tisztítás soha nem nagy karbantartás volt, csak a "szokásos" szűrés és napoztatás (UV fény). Az elmúlt időszakban viszont már kezdtek problémák lenni a képalkotással, jelentős fátyol jelent meg a képek felületén, mindig volt a tároló edényben jelentős ezüst kiválás (legalábbis többnek tűnt, mint ami amúgy is kicsapódhat), az oldatomnak erős alkoholos szaga is kezdett lenni, pH értéke pedig összevissza értékeket mutatott. Így itt volt az ideje az ezüst-nitrát oldat nagy karbantartására... Mielőtt bemutatnám a lépéseket, hatalmas köszönet illeti meg Venczel Attila barátomat, az útmutatásért!

Agyő 2019.

Kép
Boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak! Kollódiumos nedves eljárás, fekete alumíniumlapra fényképezve (18x24cm)

Labor lámpa tesztelés

Kép
Végre akadt  egy kis szabadidőm, így a  múltkoriban felrakott piros laborfényeimet  tudtam tesztelni. A fényforrás RGB LED szalagból készült, csak a piros ledek felhasználásával (illetve asz összes szín - tehát fehér fény pl. üveglapok tisztításánál). Felmerült a kérdés, hogy vajon az RGB színekből, a zöld színre vajon érzékeny-e a kollódiumos lemez (elméletileg a zöld színre nem érzékeny a nyersanyag). Így egyszerre két tesztet hajtottam végre 1., piros és zöld ledek világítanak 2., a szokásos laborálási munkaközegben, csak a piros ledek világítanak Az üveglapot megöntöttem, érzékenyítettem minimális - már bevált piros fények mellett. A tesztet 30-30 másodpercig végeztem, hívás pedig 15 másodperc volt, majd fixálás. Picit hibáztam a teszt közben, az RG ledeket ki kellett volna kapcsolni mielőtt csak a piros ledek alá rakom az érzékeny lemezt, de szerencsére ez a fényszennyezés olyan rövid ideig tartott, hogy nem hagyott nyomot a csak pirossal világí...

Fotólabor fényei

Kép
Piros fényben úszik a fotólaborom. Már volt a laboromban piros fény a mosogató tálcám fölött, de amikor üveglapokat, edényeket tisztítok, jól jött volna több fény annál, mint amit a mennyezeten lévő lámpa biztosított.

Lucanus cervus

Kép
Kollódiumos nedves eljárás, fekete alumíniumra fotózva (18x24cm) Optika: 210mm, F5.6-on, kihuzat ~380mm, exp: 20s

Másoló keret

Kép
Az archaikus kontakt másolatú papírkép készítés elengedhetetlen kelléke a másolókeret. Minél nagyobb egy papír / kép, annak megfelelően egyre nagyobb másolókeretre van szükség. A lényeg, hogy a fényérzékenyített papírlap és a negatív egymástól ne tudjon elmozdulni. Nagy előny, hogy ezt a rögzítést fel tudjuk úgy oldani, hogy a késznek vélt levilágított papírképünket úgy tudjuk ellenőrizni, hogy ha még szükséges a további expozíció, akkor pontosan ugyanoda kerül vissza a papír a negatív fölé, mint ahol az előzőekben is volt. Így biztosan nem lesz kettő (vagy akár több) szellemképünk egymástól elcsúszva a végleges kontakmásolaton. Természetesen nagyobb másoló kerettel, lehet kisebb képet is készíteni, de a méret miatt kényelmetlen lehet a használata.  Papírképekhez kapható képkereteket általában megadott méretekben gyártják, így most egy 30x40cm-es méretnek megfelelő, 32x44 cm-es ablaknyílású másolókeretet készítettem, amely a kép készítés közben felesben nyitható... ...