Bejegyzések

Tamás - Portré

Kép
Már hónapokkal ezelőtt megígértem Tamás barátomnak -aki szintén fotózik-, hogy készítek róla fényképeket. A képek elkészítése főleg azért csúsztak ezidáig, mert modellem testépítő edzéseket tart és most érezte úgy, hogy van is mit fotóznunk. Férfi portrénál a keményebb fény jobban érvényesül, illetve az oldalról való megvilágítás surlófénye az izomzatot jobban kiemeli. Ennek megfelelően a képeket jóformán egyforma fénybeállítások mellett csináltuk: háttérben fekete vászon, jobbról vaku ezüst ernyővel, melynek a fényét balról nagy ezüst derítőlap verte vissza. Ahhoz, hogy ezeknek az oldalról érkező fényeknek ne legyen középen túl sötét árnyéke, szemből erősen visszafogott derítővakut használtam diffúzorral kombinálva. A hajfényt egy újabb vaku adta. Elég sok képet készítettünk én ebből kiragadtam jópárat: Sajnos elég hűvös volt a padlás-stúdiómban, de Tamás egész jól viselte a kb. 10-15 fokos hőmérsékletet. A képeken jól látszik, hogy barátom jóformán az egész...

Egy gondolat - Egy kép

Kép
Az áprilisi fotótéma alapján -Kecskeméti Fotókör- két képet készítettem. Nagyon szeretem Lao Ce: Tao Te King bölcsességeit (Weöres Sándor fordításában) és ezek közül választottam. Az első kép és idézet a következő: Ránézek, de nem látom,ezért neve: nem látható. Hallgatom, de nem hallom, ezért neve: nem hallható. Megragadnám, de meg nem foghatom, ezért neve: a legparányibb. E három titok egységbe olvad. Felszíne sem világos, alapja sem homályos, végtelen, névtelen, visszavezet a nemlétbe szüntelen. Neve: formátlan forma, tárgy-nélküli kép, neve: a sötét. Szembetérek s nem látom arcát, követem és nem látom hátát. Az őskor útját birtokolva s a jelenkort általa megragadva rálátni mindennek eredetére: ez az út vezető-fűzére. Lao Ce: Tao Te King (14) Számomra ez a vers tökéletesen ráillik egy szál füstölőre. Maga a buddhizmus - taoizmus a füstölővel teljes összhangban van, akár meditációs kellékként is. Maga a vers is szinte sorról-sorra erősítette bennem az elkép...

Panoráma kép

Kép
A hétvégén a Budakeszi Vadasparkban jártunk. Van a park területén egy kilátó, amely jóval a fák fölé emelkedik. Ritkán szoktam panoráma fényképet készíteni, de most valahogy eszembe jutott hogy körbefotózom a látképet 360 fokos szögben.. Nagyobb térképre váltás Maga a kilátó hatszögletű - így a képeket a hatszög csúcsaiból és oldalfelezőiből készítettem, összesen 12 képet. Csak kézből fotóztam, az optika elé pedig egy féláteresztő szűrőt raktam - a felhőzet sötétítésére. Több programot is kipróbáltam a képek összefűzésére, de felhasználhatóság szempontjából a PanoramaStudio 2 Pro nyerte el a tetszésemet. Azon túl, hogy a képeket tökéletesen összefűzte, lehetőség van a panorámakép webes felhasználásra - flash alapú körbejárást készíteni! A KÖRPANORÁMA kirakható teljes képernyőre, belenagyítható, automatikusan körbejárható. Miután meglett a teljes 360 fokos panorámakép, kipróbáltam egy kis trükköt a Photoshopban, amelyet már régebben láttam fórumokon. Bolygót gyúrtam a képből....

Photoshop gyorstalpaló 2.

Kép
Második Photoshop gyorstalpaló anyaga, melyet a Kecskeméti Fotókörben tartottam, szintén a rétegek kezelése és maszkolás témakörében: Fekete-fehér tájkép: Gyors maszkolás: Szelektív színkiemelés: Lágyítás: Remélem hasznát veszitek a Photoshop végtelen tárházának ennek a morzsányi bemutatását. A gyorstalpaló első anyaga ITT!

Tízperces projekt VII. (Fotóasztal)

Kép
Szerencsére elmúltak a téli hidegek, így felmentem a padlásra a fotóműhelyemet a téliesítésből kibontani. Tárgy fotót szerettem volna készíteni, így nem tekertem le csak a  fekete hátteremet. A vakut felraktam állványra és ezután kezdődött a "cirkusz"! Egy kis asztalkára lett volna szükségem, amire a kompozíciót összeállítom... Össze vissza vergődve, kartondobozokra felrakva egy bútorlapot oldottam meg a tárgyasztalt. Ekkor döntöttem el, hogy a következő barkácsolásom egy fotóasztal lesz! Amit kigondoltam, az nem egy nagy faragott lábú bükkfa asztal intarziával, csupán két kis bak, amiket össze lehet csukni használaton kívüli állapotában, a tetejére pedig bútorlapot, vagy ha a téma úgy kívánja plexilapot fogok helyezni. A asztal magasságnak kb. 70cm-t terveztem, így kerekítve a lábhosszakat 75cm hosszúságúakra számoltam (lábhossz=70/cos20=74,49cm), a bakok szélességét pedig kis gondolkodás után 50cm-re választottam, mivel anyagfelhasználás szempontjából így gazdaságosan...

Photoshop gyorstalpaló 1.

Kép
Tartottam egy kis gyorstalpaló Photoshop tanfolyamot a Kecskeméti Fotókör tagjainak. Ez előadás a rétegek kezeléséről és maszkolásáról szólt. Projektorral vetítettem vászonra és mivel sokan szerettek volna jegyzetelni, jobbnak láttam, ha az előadás rögtön felvételre is kerül még a számítógépen belül a magyarázás közben. Így a két kép feldolgozása megoszthatóvá vált: Remélem másnak is segítséget nyújthatnak ezek a felvételek! Felhívnám a figyelmet, hogy a képek feldolgozás során nem törekedtem a 100%-os tökéletes kivitelezésre, mivel a cél a rétegkezelés és maszkolás elsajátítása volt, nem pedig a színhelyesség vagy pl. a képkivágás. Helyenként erőteljesebb színvilág és túlzásba vitt beállítások láthatóak - erre azért volt szükség, hogy a projektorral kivetített képen jól látszódjanak a módosítások! Egy-egy eljárást százféle képen lehet kivitelezni, én az általam használt tapasztalati úton tanult, legegyszerűbbeket mutattam meg.

Fluxus-kondenzátor

Kép
Recept - hozzávalók: - válaszd ki az alkalmas helyet a "főzéshez" - vény fél tucat különböző színű LED lámpácskát - válassz egy jóállású kocsit és alaposan mosd le - mikor közeledik az este gyors mozdulatokkal vedd elő az állványt - extra ízesítéshez használd a karácsonyról kimaradt csillagszórókat Recept - elkészítés: Miután kitaláltam, hogy mit is szeretnék a Kecskeméti Fotókör márciusi fotótémájára (fényjáték) készíteni kimentem a határba, egy olyan útszakaszt keresve, ahol kicsi a forgalom. Tudtam is ilyen helyet és úgy álltam le a kocsival, hogy a háttérben lévő fa a majdani képnek a szerves részét képezze majd. Kicsit előre, kicsit hátra, tesztkép - majd a kocsikerék és a kamera helyének megjelölése (nemzetközileg elismert kis szemétkupacok és eldobott kólás pohár segítségével) és az optika állásának megjegyzése után, jöhetett a kocsi lemosása. Este felhívtam barátomat Józsefet, hogy segítsen a fotózásban. Egyrészt  nem szerettem volna az út szélén hagyni a fényképe...