Bejegyzések

Repülőnap

Kép
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap idén Augusztus 7-8-án lesz ( http://repulonap.hu ). Tegnap egész véletlenül megláttunk egy Gripen vadászgépet gyakorlatozni, úgyhogy kimentünk a reptér felé a kerítés mellé. Szerencsénkre elkaptunk pár Mig-29-est és Gripent, ahogy valószínűleg a légishow-ra gyakoroltak: Jó lesz egy kicsit rákészülni az 500mm-es telével a rendezvényre! Remélem idén is sikerül legalább olyan képeket készítenem, mint a 2008-as repülőnapon !

Kirakat fotózás

Kép
Megkerestek egy munkával, Kecskeméten a Skála áruház kirakatait egy iskola diákjai rendezték be. Ezek a kirakatok voltak a vizsgamunkák. A megbeszélt találkozási időpont előtt már két nappal előbb szemrevételeztem a helyszínt, pár tesztfotót is készítve. Már akkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy nem lesz egyszerű eset a képeket úgy megfotózni, hogy a kirakatok ne tükröződjenek... Felraktam a polárszűrőt... Mondhatni semmit sem ért, mert a kirakattal szemközti épületek ugyanúgy látszódtak az üvegen. Sebaj, majd másik időpontban, amikor más a nap beesési szöge és máshogy világítja meg a kirakatot / hátteret. De szembesültem a ténnyel, hogy délelőtt sem jobb a helyzet! Ekkor kezdett az egyszerűnek tűnő munka, egy fotós rémálmához hasonlítani, mert a nehézségektől eltekintve kiderült, hogy meglehetősen kevés idő is lesz a kirakatok fotózásához, mivel pénteken felrakják a díszletet, szombaton a honlapon kellenének lenni a fotóknak, hogy szavazni lehessen rájuk, hétfőn már bontják is...

Tízperces Projekt IV. (Fényterelő)

Kép
A fényt nagyon sok mindennel lehet formálni, terelni. Mint mindenki tudja, a fehér szín visszaveri - a fekete elnyeli a fényt. Sok videót, ismertetőt, leírást lehet látni az interneten a különféle külső vakura szerelhető fénymódosítókról. Van itt egyszerű műanyag kupak diffuzer, felfújható "úszógumi" mini szoftbox, fehér vászonzsák és még számtalan kiegészítő. Már sokszor kellett kevés fényben fotóznom, ilyenkor a mennyezetre irányított vakuval és a vakuból kihúzható kis műanyag lapkával derítettem a témát. De olyan helyeken, mint pl. esküvőn a templomban, ahol a belmagasság miatt ez a módszer nemigazán használható, számomra eddig a vakura húzható fehér zsák volt a legegyszerűbb megoldás amit használtam. Ez a mini szoftbox jól teljesített eddig, de volt jópár helyzet, amikor szórtabb fényre lett volna szükségem. Ezért úgy gondoltam itt az ideje a vaku kis kihúzható lapkáját kicsit felturbózni! Az interneten rákeresve a "flash bouncer" kifejezésre, számtalan meg...

Woolmark

Kép
A cím sokat elárulhat, hogy milyen jellegű képeket fényképeztem a hétvégén. Az első képet úgy készítettem, hogy kicsit becsapós legyen a látvány, reményeim szerint nem rögtön esik le a Tantusz a nézőben, hogy mit is lát a képen: A következő képek viszont egyértelművé teszik a témát: Érdekes volt ellenfényben fotózni. Tetszett ahogy a birkák felverték a port (a felszerelésnek kevésbé) és sejtelmessé tették a képet. A juhász arcára adhattam volna egy kis fényt, de így jobban tetszett és legalább az anonimitás is megmarad. Felszerelés: Canon EOS450D, Canon 70-200L/F4. Az utómunka során erősítettem az ellenfény adta kontrasztot. A sötét részeket lentebb húztam, míg a világos részekre kicsit ráadtam. A fekete-fehérré konvertálás után tulajdonképpen csak az utolsó képpen módosítottam annyit, hogy a lombkoronára vignettálást raktam körben.

Low Key

Kép
A fejemben motoszkált egy fénykép, ami ellenfényben készül és csak fénysávok világítják meg a modellt. Most hogy elkészült a fényvisszaverős ernyőm, újból elgondolkodtam a megvalósításon. Így tegnap éjszakába nyúlóan nekifogtunk a kísérletezésnek, amelynek az alapjaival tisztában voltam, de hogy mekkora erősségű villanást, milyen rekesszel és a hozzá tartozó záridővel kell dolgoznom, az csak menet közben derült ki. Elmélet és beállítások: Gyakorlatban: Természetesen nem elsőre sikerült eltalálnom a beállításokat, kísérleteztem a vakuk teljesítményével, rekeszeléssel, záridővel. Ami ezek alapján leszűrhető: az záridőt azért állítottam a legrövidebb 1/200s sebességre, hogy a szoba 60W-os izzója ne játsszon szerepet a képben. Ez magával hozta, hogy a vakuknak elég nagyot kell hogy villanjanak, hogy a fénysáv szépen kirajzolódjon, így azokat a maximumon járattam (48-as és 58-as kulcsszámú vakuk). Ezekhez pedig választottam egy szűk rekeszt. Nyers fénykép: Az utómunka első lépése a RAW...

Fele se igaz

Kép
A fizika felhasználásával és a tértorzítás beesési szögének komolytalan számítása után készült, optikai manipuláció nélküli látszólagos kép: Látod!?

Tízperces projekt III. (Ezüst ernyő)

Kép
Már régebb óta szerettem volna egy ezüst fényvisszaverő ernyőt készíteni. Jópár hónapja vagy talán már egy éve is volt, amikor megvettem hozzá egy szürke színű ernyőt. Azért váratott ennyi ideig az elkészítése, mert nem tudtam igazán kitalálni, hogy hogyan is változtassam át a szürke neylont ezüst fényvisszaverős felületre. Gondoltam, hogy valami ezüst festékkel kifújom a parabolát, vagy kicserélem az egész huzatot valamilyen ezüst szövetre - amit persze sehol nem tudtam beszerezni... Egész az elmúlt hétvégéig váratott magára a dolog, ahol is egy barkácsáruházban megláttam hozzá a megoldást, ami egyszerűségében és nem utolsó sorbán árfekvésben is tökéletes megoldással kecsegtetett. Ez a megoldás a tetőcserép alá berakható, hőtükrös párazáró fólia! Erős, könnyen formálható és "olcsó". Így elkezdtem a kivitelezést: Elsőként a merevítő pálcák felénél található levarrásokat vágtam el sniccerrel. Érdemes nagyon odafigyelni, mert a vágás során könnyen megsérülhet a vászon! Másod...