Bejegyzések

Van Dyke címkéjű bejegyzések megjelenítése

Archaikus nagyítás

Kép
Úgy tűnik mostanában a tesztelés és a kipróbálások idejét élem. Már jó ideje befészkelte magát az a gondolat a fejembe, hogy ki kellene próbálni egy aránylag kis méretű negatívot felnagyítani papírra - archaikus technikával. Ezidáig kettő dolog tartott vissza a teszteléstől: Nem volt olyan kis méretű kollódiumos negatívom amit a nagyító gépembe be tudtam volna rakni Az archaikus technikák másolása UV fény segítségével jön létre - leginkább napsütésbe kirakott másolókeretben, kontakt eljárással. Az első pontban említett kis méretű üvegnegatív problémája, a múltkoriban átalakított régi Polaroid fényképezőgéppel készült képpel megoldódott. A második pontban lévő UV fény hiánya pedig egy 20W-os UV LED segítségével próbáltam orvosolni. Ez viszont újabb problémát vetett fel, ugyanis az "UV fényt" így kimondva az embernek elsőre a pénzvizsgáló és a disco sötétjében világító fehér szín jut az eszébe. Viszont ha UV LED-et szeretnénk vásárolni egyből öt-hat féle választá

Letaszított - Fallen

Kép
Úgy gondolom, hogy a digitális képek utómunkálataiban otthonosan mozgok, hiszen ebben "nőttem fel". Talán most már el merem azt is mondani, hogy az archaikus fényképészeti technikák ismerete is csörgedezik az ereimben. Sok analóg képet digitalizáltam már - sok jobb lett a monitoron nézve mint az eredeti. Hiszen pár gombnyomással pillanatok alatt be lehet állítani a görbéket, szinteket, kontrasztot, szaturációt. Ráadásul az adobe programozóinak köszönhetően rétegekkel lehet még szebbé varázsolni egy-egy képet. Tegnap viszont olyan dolog történt velem (végre?), hogy az általam készített üvegnegatív digitalizálásával egyszerűen nem boldogulok! Hiába a nagy nyomdai speciális negatív-szkenner, többszöri próbálkozás és több órás utómunkával egyszerűen csak közelíteni tudom azt a látványt a monitoron, mint amit ugyanez az üvegnegatív tíz perces laborálással a fényérzékeny papírral tesz! A kész papírképet gond nélkül be tudom digitalizálni, de az eredeti üvegnegatív kifog rajta

Dandelion

Kép
 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készített üvegnegatív VanDyke print a negatívról (30cm-ről, 4 perc expo)

FIAP ezüst érem

Kép
A 4. Perlensis Fotószalon (FIAP 2016/145) nemzetközi fotópályázatán az "Általános monokróm / General Monochrome (monokróm papírkép)" kategóriában, ezüstéremmel értékelte a zsűri a "Lány boával" című képemet. Ez a fényképem archaikus - VanDyke barna eljárással készült, kollódiumos üveg negatívról. Egy másik ugyancsak ebben a kategóriában és szintén archaikus technikával készült színezett cianotípiám "Ezüstlevelek I." című képem pedig elfogadásra került. Zsűri tagjai: Koós László EFIAP (HU), Nagy Tivadar MZSF (SK), Szathmáry-Király Ádám EFIAP/g (HU) A kiállítást rendezte és a kiállítást megnyitotta: dr. Patrus Sándor AFIAP (HU) "Lány boával"  Az eredeti üvegnegatív Elfogadott kép: "Ezüstlevelek I."

Üvegnegatív retus és Van Dyke barna eljárás

Kép
Régen is retusálták a képeket. Igaz, kisebb volt az eszközök palettája, mint a mai digitális fotográfiában. Az előző bejegyzésemben bemutatott "Kalózok kincse" című képemet picit finomítottam a papírképhez. Az elgondolásom az volt, hogy a képen látható kristálygömbből fénynyalábok törjenek ki - mintha csakugyan világítana. Ennek megvalósításához csak egy darab pauszpapír és puha ceruza kellett...  Retusálás előtt Retusált elkészült kép

Ezüst levelek III.

Kép
Tegnap az önarcképem mellett folytattam az "Ezüst levelek" sorozatomat, amelyből immár a harmadik kép készült el. 18x24cm kollódiumos üvegnegatív  Van Dyke Brown eljárás, 5 perces exponálás után Kimosás utáni fixálás közben Kész kép szkennelve  600dpi felbontás 1:1 képméret

Ezüstlevelek II.

Kép
Kollódiumos üvegnegatív (18x24cm) és arról készült Van Dyke Brown eljárással papírkép. A negatív szkennelve és átfordítva pozitív képnek Kollódiumos üvegnegatív (18x24cm) Optika: 300mm, F4.5  Exponálás: 20 sec. Fény: 4x105W ezüst ernyővel + 4x75W kompakt fénycső + természetes fények Van Dyke Brown (21x30cm) Exponálás: 7 perc, érzékenyítő: 4,5ml exp.táv: 25cm

Akt - Van Dyke Brown eljárással

Kép
Még 2013 nyarán készítettem egy aktképet üveglapra. Eddig csak cianotípiával próbáltam papírképet készíteni belőle, de ott nemigazán tudtam előcsalogatni a kép tónusait. Most eszembe jutott mi lenne, ha kipróbálnám Van Dyke Brown eljárással. Sajnos a telefon kamerája nem épp a legjobb színhűségű... 13x18cm üvegnegatív, 3ml oldattal érzékenyítve összesen 5 perc exonálás, a széleknél -90sec -90sec, 30cm-ről világítva, 

Óramű - Van Dyke Brown

Kép
A múltkoriban készített óramű makró üvegnegatívról készítettem papírképet. Van Dyke Brown (kallitípia) eljárást választottam. 6 perces exponálás UV fénnyel 50cm-ről  1200dpi felbontásban így néz ki a papíron a kép

Bohócok - Teszt

Kép
Két eljárást hasonlítottam össze: Cianotípia VS Van Dyke   Ugyanerről az üvegnegatívról készült egy szénnyomat teszt is: 2,5% érzékenyítő, 5 perc UV fény