Bejegyzések

Sok Boldog Születés Napot!

Kép
Dédipapa 88. születésnapjára kapott tőlünk egy 50x60cm-es paszpartuzott, négy generációs fényképet. Még a nyáron készítettem Ottó papáról fényképeket a padlás stúdiómban, amikor megkértem hogy tartson egy rajztáblát, mert azzal is le szeretném fotózni. Természetesen mit sem sejtett az akciómról. Ezek után már csak fiát, unokáját és a dédunokákat kellett lencsevégre kapnom. Isten éltesse sokáig a dédpapát! Utómunkánál a főháttér lett kicserélve egy órás-stilizált háttérre az idő múlását erősítve. A táblák belső kivágását pár perc alatt könnyen kimaszkolhatjuk az egyel kisebb képet beleillesztve. A gyerekeink pedig üres papírlapot tartottak, ezekbe egy-egy 8-as lett beleírva.

Diána & Gergő

Kép
Mondhatni mostanában kissé túlvállaltam magam és dobott rám az élet is pár lapáttal a tennivalókból, így kissé hanyagoltam a naplóm írását - amit most végre folytatok. A nyár folyamán már mutattam egy Dia és Gergő esküvőjén készült panorámaképet , most az elkészült fényképekből töltök fel párat. Elég "nagyszabású" lett a fotózás, több alkalommal és időbeni eltolódással készültek a felvételek. Időrendbe állítva: 1. jegyesfotók, 2. polgári esküvő, 3. lánykikérő, templomi esküvő és lakodalom, 4. esküvő után harmadnap visszaöltözve egy utófotózáshoz. Ennyi alkalomból jópár felvétel készült, elég hosszadalmas is volt a feldolgozásuk. Csak pár fényképet mutatok, talán ezek lettek a kedvenceim, a fotókból készült videóhoz a válogatást az ifjú párra bíztam: Jegyes fotók és Kreatív fényképek válogatás: Polgári-, Templomi esküvő és Lakodalom: Jegyes fotók: Egyedi bokeh a háttérben (nem photoshop)! Többször is átöltöztek a fiatalok  Bevállalós, feldol...