Családi fotózás

Nagyjából tíz nap múlva egy új élet születik. Kedves ismerősömnek már jó ideje tartoztam egy fotózással, amit most így a második gyerkőcük születése előtt meg is ejtettünk...
Tudtam, hogy a kettő éves fiuk is szerepelni fog a képen, ami jelentősen megnehezíti egy kollódiumos nedves eljárással készülő fénykép megvalósítását. Hiszen neki még az izgő-mozgó funkciói igen erőteljesek, így még csak gondolati úton sem merült fel bennem, hogy hosszú 5-6 másodperces expozícióval próbáljam meg lefotózni a családot.

Hevenyészett, enyhén Picasso stílusú vázlatot készítettem az elképzelésemről, ahol talán majd el tudom csípni azt a pillanatot, hogy mindenki éppen jó helyen lesz a képen és mindenki a mélységélességi tartományon belül marad:

Ahhoz, hogy ne mozduljanak be az expozíció alatt, szinte az összes stúdióvakumat mozgósítottam:

Összesen 1460Ws vakuteljesítmény, 210mm-es optika F4.5 rekesszel

Úgy gondoltam, hogy a szobát lesötétítem, így akár több másodpercig is nyitva maradhat az optika. Hiszen a kevés fény az aránylag érzéketlen kollódiumra nem nagyon tud addig képet rajzolni, amíg a vakukat el nem lövöm. Az elsötétítés a hátteret is eltünteti, így a képen nem lesz zavaró.
Mindenki beállt / ült a helyére, élességet állítottam, kis-srác csak előre hátra tudott így mozogni, tehát kis szerencsével a mélységélességi tartományba is marad majd. Levettem az optika kupakot, ujjam a vaku kioldón, felnéztem, pár pillanat, mindenki okés - bumm! Kupak vissza!

Az elkészült kép:

24x18cm kollódiumos nedves eljárás üveglapon (ambrotípia)

Nagyon ügyes volt mindenki, így elsőre sikerült megörökítenem ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Sok szerencsét és jó egészséget kívánok a kis újszülöttnek és az egész családnak!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése