Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2018

Szentes - XXIV. Alföldi Fotószalon - díjátadó

Kép
Mint minden évben, ismét remek képanyag jött össze a Szentesen megrendezett, Alföldi Fotószalonra. Jó érzéssel tölti el az embert, ahogy nézi a képeket nem csak digitálisan a monitoron, hanem falakon fizikai valójukban.

Fotós találkozó (Biatorbágy)

Kép
Abban a szerencsés helyzetben tudhatom magamat, hogy a Kecskeméti Fotókör vezetőjeként olyan emberekkel is megismerkedhetem, akikkel lehet, hogy máskülönben soha nem találkoznék. Így volt ez az elmúlt hétvégén is, amikor a Biatorbágyi Fotóklub szervezésében, az ország négy fotóklubja találkozott. Így Biatorbágy - Sopron - Győr - Kecskemét fotósai jöttek össze. A négy muskétás fotóklub vezetők: Hipságh Gyöngyi (Sopron), Nagy Krisztián (Kecskemét), Liziczai Miklós (Győr), Niksz Gyula (Biatorbágy) (Fotó: Niksz Gyula fényképezőgép beállításával) Új emberekkel ismerkedtünk meg, illetve "Bemutatkozik a Kecskeméti Fotókör" délutáni program keretében, egy képvetítéssel összekötött beszélgetésben röviden bemutattam a klubéletünket. ______________________ Szombat hajnalban napkelte előtt a "Zoltán és Diána Horgásztó és Pihenőpark" -nál kezdtük a napot. Fotós felszerelésem a kis Olympus E-M10II volt, egy tilt adapterrel felszerelt analóg Panco...

Szentes - XXIV. Alföldi Fotószalon

Kép
Az idei XXIV. Alföldi Fotószalonra öt fényképpel neveztem. Nagy örömömre, két fényképemmel kollekciós - első helyezést értem el, továbbá egy fényképem és egy képsorozatom is elfogadásra került! Idén kevesebb időm volt az archaikus kollódiumos fényképezésre - az épülő fotóműhelyem elvitte minden szabadidőmet. Így az elküldött képek eléggé vegyes technikákkal készültek. I. helyezés "Ezt dobta a gép" 95x95 cm vászonra nyomtatott, 100db mobiltelefonnal készült képből összerakott kollázs I. helyezés "Rend" 40x30cm digitális fotó elfogadott kép "Sorstalanság sorozat - Lila ruhás kislány" 40x30cm digitális fotó  elfogadott képsorozat "Béke Sztúpa" 80x30cm, 3db 20x20cm digitális nyomat, analóg középformátumú 6x6 negatívról Zsűri tagjai: Bánkuti András fotóriporter (Budapest), Kincses Károly fotómuzeológus (Budapest), Robitz Anikó fotográfus (Budapest) A pályázatra beérkezett 65 szerző 287 alkot...

Balaton & Sztúpa

Kép
Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy egy tekercs roll filmet is elfotóztam a Balatonon és Zalaszántón a Béke Sztúpánál. Végre volt egy kis időm és előhívtam a lejárt szavatosságú Forte filmet, amelyre egy Yashica Mat-124G tüköraknás fényképezőgéppel exponáltam. A reménybeli jó képeket több bizonytalansági tényező is befolyásolta:  A Yashica-t nem használtam még, nem voltam benne biztos, hogy a záridők / blende / élesség állítás jól működnek A lejár Forte ISO100 film érzékenysége már valószínűleg csökkent az évek alatt: picit túlexponáltam a felvételeket, hogy ezt kompenzáljam A vegyszer amit használok film hívásához (Fomadon R09 - Rodinal), az 1:25 - 4 perc; 1:50 - 9 perc hívási idővel dolgozik, ezt úgy állítottam be, 20ml hívó + 750ml víz - ez 1:37,5 arányú hígítás - 8 percig laboráltam a kissé melegebb hívóval A fixálás és mosás után, az orsóról letekert előhívott fimen már látszódott, hogy nagy baj nem lehet a képekkel, így reményeim beigazolódni látszotta...