Time Lapse I.

Tegnap éjszakára kimentem a kiválasztott helyszínemre csillagjárást fotózni. Naplementére értem ki, így maradt időm a helyszín pontosítására. Ilyenkor persze nem bírom megállni, hogy egy-egy képet ne fotózzak a főtémám mellé, így készült pár felvétel a lenyugvó napról is.


A napnyugta 20:42-kor volt, viszont a hold már 17:04 perckor feljött, így még napnyugta előtt be lehetett tájolni az éjszakai fényforrásunkat.
A kiválasztott helyszín egy lakatlan tanya előtérrel északi irányba nézve (sarkcsillag középpontjával) a majdnem teliholddal megvilágítva a hátam mögül, lett kitalálva.
A napgyugtától kb. még 60 perc elteltével kezdtem a fotózást, ekkor kezdtek a csillagok derengeni. Előtte pár tesztképet készítettem, hogy a beállított expozíció megfelel-e a sorozatfelvételekhez (30 másodperc, F2.8).
Meglepetésemre a majdnem telihold és a F2.8-as rekesz akkora fénnyel árasztotta el a képeket, hogy más beállításokat kellett alkalmaznom, mint a múltkori próbálkozásomnál, így végül 20sec, F2.8, ISO400 mellett döntöttem. Ezt a beállítást a fotósorozat alatt nincs lehetőség módosítani, hiszen akkor lesz egy törés a filmben ahol egyik pillanatban még sötét a kép, de hopp! a másik pillanatban a záridő vagy rekesz állítsa miatt eltér a kép fényereje.

Szinte késő-délutáni képnek beillő 21:57 órakor készült éjszakai kép (ISO200, F2.8, 30sec)!

Amint meglett az első olyan kép ahol nem égett ki a fotó (a módosított beállításokkal), indítottam a timer programját és beültem a kocsiba hátradöntött üléssel. Beállítottam a telefonomat, hogyha elaludnék akkor legkésőbb hajnali 1 órakor ébresszen fel.

Nos, az időjárás megtréfált - nem nagyon kellett alvásra gondolnom, mivel észak felől egy hatalmas felhő kezdte kitakarni az égboltot, így azt figyeltem, hogy lesz-e eső, illetve vajon kitisztul az égbolt, van-e értelme folytatnom a sorozatfelvételeket...



Sajnos a felhőzet szépen lassan eltüntetett mindent, amit fotózni szerettem volna, így 22:34-kor leállítottam a felvételeket. Mérgemben átfordítottam a fényképezőgépemet a Holdra, mivel azt is kezdte kitakarni a felhő, gondoltam legalább kipróbálom az expozíció beállításait is, ha olyan filmet szeretnék majd egyszer, ahol a hold húz át a horizont felett.


Egy kép 5sec, F3.5, ISO200 összesen 100 kép erejéig.

Ezután fogtam magam és összepakoltam a felszerelést, így elég rövidre sikerült a fotózás és így a videofilmek hosszai is. Sajnos nem készülhetett így összefűzött fénykép sem a képekből, mivel épp csak a fotózás legelején voltak csillagok az égen.

Na majd legközelebb!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése