Tízperces projekt VI. (Cross Process esete a zselével)
A Cross Process eljárás a filmes fotózásnál használták. A lényege tömören annyi, hogy a nyers filmet a nem teljesen hozzá való vegyszerrel hívták elő. A negatívot diának, a diát negatívnak. Így a végeredmény szinte kiszámíthatatlan lett, a színek elmentek, a tónusok megváltoztak.
Arra gondoltam, ezt a kicsit felkavarodott színvilágot használom utómunkának egy érdekesnek ígérkező kísérletemhez.
Amit ki szerettem volna próbálni, azt nem én találtam ki, de mivel mindig is szerettem a szelektív élességeket a fényképeken, gondoltam kipróbálom ezt a régi trükköt.
Első lépésben elmentem egy üvegeshez és vágattam 2mm-es üvegből lapokat. A lapok megegyeznek a Cokin P széria szűrőinek a méretével, mivel az optikám elé szerettem volna helyezni őket. A Lapok éleit és sarkait célszerű lecsiszoltatni, a későbbi balesetek elkerülése miatt.
Fel is tekertem a szűrőtartót az 50mm-es fix Canon optikámra és a frontlencséhez legközelebbi szűrőhelyre be is raktam a teljesen áttetsző üveglapot. Ezután már csak egy kis ügyeskedés kell a fürdőszobába: egy borsónyi hajzselét kinyomva és egy fültisztító pálcikával ügyeskedve az üveglapra kentem a zselét. Célszerű ezt úgy csinálni, hogy jobb kezünkkel tartva a fényképezőgépet és azon keresztül nézzük magunkat a tükörbe, miközben bal kezünkkel elkezdjük maszatolni az üveget. Természetesen nem az egész lapot kell csucsogósan vastagon bekenni!
Célszerű pl. a képkivágás jobb felső sarkát vagy mondjuk átlósan kihagyni - így majd ez lesz éles a fényképünkön! Azzal ne is próbálkozzunk, hogy majd a felkent zselét visszatöröljük valamivel, mert lehetetlen küldetés. Ha remegő kezünkkel elrontottuk a kívánt éles rész érintetlenségét, úgy az egész eddigi felkenést moshatjuk le (lehetőleg nem a fényképezőgépen, hanem kivéve a szűrőtartóból) és ablaktisztítóval tisztíthatjuk újból a lapunkat kristálytisztára.
Nagy előnye a Cokin szűrőrendszernek, hogy az üveget a szelektív életlenítésünk után könnyedén tudjuk fentebb-lentebb csúsztatni, vagy éppen az optikai tengely körül elfordítani - tehát a jobb felső éles sarkunk pillanatok alatt áthelyezhető a képkivágás más részére.
Fényképezés közben oda kell figyelnünk, hogy lehetőleg a fókuszpontokat a fényképezőgépen úgy állítsuk be, hogy ott előtte ne legyen maszatos az üveg, különben az optikánk igen gyorsan tud zakatolni a nem létező élességet keresve. Természetesen az automatika kihagyásával használhatunk manuális fókuszállítást is.
A kép elkészülte után jöhetett a már említett Cross Process utómunka:
A színek eltolása mindenkinek az egyéni ízlése szerint kisebb-nagyobb eltéréssel végezhető, de azért célszerű az ízlésesség határán belül mozogni.
Jó szórakozás ez a játék a színekkel, én is szeretem tologatni a csúszkákat. Egyébként jó lett ez a tutorial-videó.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. A zselés maszatolást majd remélem jól tudom használni glamour fotóknál
VálaszTörlésNekem a 10 perces cikkek között ez tetszik a legjobban mivel ez áll a legközelebb hozzám , de a többi is igazán hasznos.
VálaszTörlésEzt biztos kipróbálom és a tárgyfotó sátor is tényleg egyszerű bele sem gondoltam :-)
Kis apróságokkal sokat lehet dobni egy fényképen!
VálaszTörlésÖrülök, hogy benéztél!