Vadles

Az elmúlt napokban kimentem az erdőbe Robi barátomhoz, a Szarvas kastélyhoz. Még tavaly épített egy leshelyet itatóval kisebb madarak számára. Magáról az építményről első látásra  elmondható, hogy nem egy luxusszálló, az ott megtalálható faanyagból, kartonbéléssel, fekete nejlon borítással készült, de a célnak tökéletesen megfelel! Beültem a lesre és ekkor a technika közbeszólt: a gépem nem kapcsolt be. Az akkumulátorok megadták magukat..., pedig két napja még jelét sem mutatták a merülésnek.

Szerencsére a portrémarkolathoz kétfajta akkubetétet adnak: amit általában használok, az a fényképezőgép akkumulátorából dupla töltet, vagy a másik betét, amivel hat darab AA méretű elemet lehet a géphez csatlakoztatni, úgyhogy rohantam haza ceruzaakksikért.

Ezután már csak várni kellett. A madarak kettő dolog miatt jönnek a leshely közelébe. Az egyik az itató, amelyből isznak - szerencsés esetben fürdenek, a másik ok pedig az etetés. Lett is kirakva nekik félbetört dió a héjjába  hagyva, beszorítva egy korhadt farökbe. (Ez azért van így, hogy a madár ne csak felkapja a dióbélt, hanem több ideig beüljön a lesre és "játszon" egy kicsit az ennivalóért.)

A felszerelésem a következő volt: háromlábú állvány, Canon EOS 450D, Canon 70-200F4 L optika. Gépbeállítás: ISO200, F7.1-F8, általában 200mm állásban. A madarak távolságai kb. 2 méteren belüliek voltak

Nem túl sokára meg is jelentek a vendégek:

A kiülőre egy Légykapó ült be és fürdött is a vízben, de sajnos a fürdős képek nem lettek jók, mert vagy a fókusz volt rossz helyen, vagy a madár mozdult be nagyon.

Csúszka a farönkön, akinek nagyon megtetszett a dióbél

Meggyvágó pedig inni jött a kiülőre

Ma kivittem öcsémet is, hogy tudjon fotózni párat. Amíg Ő bent ült a "kuckóban" addig elkértem a Sigma 150-500 képstabis optikáját és Robival elindultunk ürgére vadászni. Nem is kellett sokáig keresgélnünk, mivel tudtuk hogy a rét melyik részén élnek.

Miközben az ürgéket kémleltük megláttam az idei első gólyát a fejünk felett elhúzni. Le is fotóztam 500mm-es állásban, de csak úgy tesztelési szándékkal. Az ürgevadászat után elindultunk vissza a kastélyhoz öcsémért, de vajon mibe botlottunk a visszaúton!? A gólya leszállt a rétre és ennivaló után kutatott. Persze nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy be ne cserkésszük, így jópár felvételt sikerült lőni a nagy optikával.

Többen feltehetitek a kérdést, hogy:  Persze..! Ilyen optikával könnyű! De elárulok egy titkot: az ürgénél kb. 3-4 méter, a gólyánál kb. 15-20 méter volt a távolság ahonnan fotóztam! Hogy hogyan lehet ez, hogy vadon élő állatot ilyen közel enged magához!? A válasz egyszerű: "mozgó lessátorból" fotóztunk! :-) Ez annyit tesz, hogy az autó lehúzott üvegén át, az ajtóra rakott babzsák segítségével! Igen-igen! Semmi álca, semmi terepszín - mivel még a kocsim is piros színű! A lényeg, hogy ne legyen ember formája a dolognak. Ha a kocsiajtón csak egy kicsit is kilépve meglát az állat, akkor vége az egész fotóstúrának!
Erre jó példa egy dokumentumfilm, amit ha jól emlékszem a National Geographic műsorán láttam még régebben, a címe: A vadon fotósai.
Eredményes volt ez a két napos kis vadvilági fotóskaland, mégegyszer köszönöm Robinak a lehetőséget!