00K-risz

A pisztolyos képeimből kiindulva nem volt nehéz kitalálni, hogy mi lesz a képfeldolgozás folytatása, úgyhogy ismét egy kis Photoshop ujjtorna következett:
 
A fő koncepció valami titkosügynökös, robbantós, filmplakát szerű kép összehozása volt. Az interneten keresgélve mindenféle tűz, robbantás, atomfelhő kép között böngészve találtam meg a hátteret, amin ha jól láttam valami Bathman figura is volt, amit retusálással kiszedtem, illetve a képnagyobbítás miatt a jpg hibákat Gaussian Blur-ral elmostam (ez az elmosás amúgy is kellett volna, a mélységélesség hatás miatt).

Az alapképre a szokásos plusz két alapkép réteggel megoldottam a fény-árnyék játékot az arcon (a "34. évfolyam" bejegyzésnél írtak alapján). Szelektíven adtam még fényt a kívánt részekre (főleg a pisztolyra), illetve a kézfejen sötétítettem, hogy ne vigye el annyira a tekintetet. A portréra raktam ferdén egy fotófiltert, narancssárga színátmenettel, mintha a robbanás fénye világítaná meg az arcot.
A hátteret kimaszkoltam a portré kitakarásával. Nem volt egyszerű a göndör hajnál az átlátszóságot úgy megcsinálni, hogy hihető legyen a háttér-fej átmenet, de elmosott szélű és szürke színnel maszkolva és persze a hátteret is lesötétítve sikerült megoldani.
Kissé üresnek éreztem még a képet, így -hamár egyszer photoshoppolok- aggattam még a képre egy F16-os és valamilyen tanknak a képét. Ezeket kimaszkoltam, sötétítettem és rájuk is raktam egy narancssárga színátmenetet, a robbanás fényét utánozva.
A szemüvegre egy újabb réteget került, mintha tükröződne benne a tűz.
Végül egy kis vignettálás, nagy fekete életlen ecsettel festve.

 Kiindulási alapkép

A fényviszonyok beállítások és felhasznált felszerelések megegyeznek a "34. évfolyam" bejegyzésben leírtakkal.

Megjegyzések

  1. Jók ezek a leírásaid, mindig figyelmesen elolvasom őket, és próbálok tanulni belőlük.
    Hajrá, tovább! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése