Bejegyzések

18x24 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Dandelion

Kép
 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készített üvegnegatív VanDyke print a negatívról (30cm-ről, 4 perc expo)

Triplet optika

Kép
Nemrégiben vásároltam egy régi projektor optikát, amit Bausch & Lomb Optical CO. Rochester N.Y. USA-ban készítettek. A szétszedés és tisztítás után lencsék nagyon szép állapotba kerültek. Három lencse alkotja a képet: Triplet elrendezésű az optika. Ezt a lencserendszert 1893-tól használták.  A 18x24cm-es képméretet a végtelenbe fókuszálva picit vignettálva rajzolja ki, ami viszont szépen eltűnik egy közelebbi távolságra élesítve a képet. Az optikához még esztergáltatok felfogató gyűrűt és egy optika sapkát is készítek majd. Hamarosan jöhet az első éles kép vele, természetesen kollódiumos nedves eljárással.

Üvegnegatív retus és Van Dyke barna eljárás

Kép
Régen is retusálták a képeket. Igaz, kisebb volt az eszközök palettája, mint a mai digitális fotográfiában. Az előző bejegyzésemben bemutatott "Kalózok kincse" című képemet picit finomítottam a papírképhez. Az elgondolásom az volt, hogy a képen látható kristálygömbből fénynyalábok törjenek ki - mintha csakugyan világítana. Ennek megvalósításához csak egy darab pauszpapír és puha ceruza kellett...  Retusálás előtt Retusált elkészült kép

Kalózok kincse

Kép
Már jó ideje motoszkált ez a kép a fejemben. Közel egy évig gyűjtögettem hozzá a kellékeket. A hétvégén a bolhapiacon találtam rá a ládára - már csak az hiányzott a kitalált fényképhez. Közel három órán át rendezgettem a kompozíciót és állítgattam a kamerát - döntöttem, elforgattam és el is csavartam az optika síkját, hogy a képen az amúgy kicsi mélységélesség pont jó helyre kerüljön.  A kamera mattüvegén így látszott a kompozíció (180 fokkal elforgattam a  befotózott képet, mert a valóságban fejjel lefele és tükörfordítva látszik a fókuszüvegen az eredeti kép): A laborálás utolsó mozzanata a fixálás: Három felvételt készítettem, az első amolyan tesztkép (fekete alumínium lemezre) - exponálási idő meghatározásához - de az is olyan jól sikerült, hogy megtartom. A második egy ambrotípia - üveglapra fényképezve. A harmadik szintén üvegre készült, de azt negatívnak - későbbi papírképek készítéséhez fényképeztem meg. Beszkennelve az üvegnegatív 1200dpi-ben, 101,1 MPixele

Mary Poppins

Kép
18x24cm kollódiumos üveg negatív

Pilóta

Kép
A hívás után a kollódiumos nedves eljárással készült kép negatívnak hat. A kép sötét részein (ahol a lemezt érte a fény), ott ezüst vált ki a felületére. Fixáláskor a kép "átfordul" pozitívnak, az előzőekben sötétnek tűnő részek - mivel az ezüst - a fixálást követően a fényt visszaverik, így fehérnek tűnnek (illetve a szürke árnyalatainak).

Tímea & József

Kép
Esküvői kép, 160 éves eljárással készítve Fények beállítása 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készült kép fekete alumíniumon 18x24cm kollódiumos üvegnegatív

Ezüst levelek III.

Kép
Tegnap az önarcképem mellett folytattam az "Ezüst levelek" sorozatomat, amelyből immár a harmadik kép készült el. 18x24cm kollódiumos üvegnegatív  Van Dyke Brown eljárás, 5 perces exponálás után Kimosás utáni fixálás közben Kész kép szkennelve  600dpi felbontás 1:1 képméret

MySelf

Kép
Ambrotípia 18x24cm-es üveglapon Petzval 210/F4.1 2x400Ws vakuval, 1 villantás 15 másodperc hívás Átvilágítva digitalizálva Canon 650D fényképezőgéppel, 1:1 képkivágás

Kriszta

Kép
Első vakuval készült ambrotípia fényképem. 18x24cm ambrotípia üveglapon 2db 400Ws vakuval, bal oldalról alap reflektorral, jobbról ezüst ernyővel. (a kész kép tükörfordított)

Ezüstlevelek II.

Kép
Kollódiumos üvegnegatív (18x24cm) és arról készült Van Dyke Brown eljárással papírkép. A negatív szkennelve és átfordítva pozitív képnek Kollódiumos üvegnegatív (18x24cm) Optika: 300mm, F4.5  Exponálás: 20 sec. Fény: 4x105W ezüst ernyővel + 4x75W kompakt fénycső + természetes fények Van Dyke Brown (21x30cm) Exponálás: 7 perc, érzékenyítő: 4,5ml exp.táv: 25cm

Üvegkép színes perverziója

Kép
A minap foglalkoztam az üvegre készült ambrotípia színezésével. Akkor azt a módszert választottam, hogy akril festékkel a kép üveg oldalát festettem meg, óvatosan pici fejű ecsettel. A festés közben eszembe jutott, hogy még régebben digitálisan mennyivel egyszerűbb volt a szkennelt képet színezni a monitoron egérrel. Na de várjunk csak! Miért nem színezhetném digitálisan a kézzel fogható üvegképet!? Ötvözni a 160 éves technikát a jelenkori digitális világgal! ...és ekkor bevillant egy kulturperverz ötlet... Van rá megoldás! Yesterday  I painted a ambrotype glass picture. Then I chose the method that the picture painted with acrylic paint on glass side with small-headed brush. While painting I remembered that was much simpler used to digitally scanned images to color on my monitor with mouse. But wait a minute! Why can not I digitally colored to really tangible glass picture!? 160-year-old technique combined with the contemporary digital world! ... and then fla

Óramű

Kép
Archaikus eljárásokkal készítek fényképeket - így mondhatni szeretem a régi dolgokat. Ezen felül szeretem a karórákat is. Talán nem is meglepő, hogy hagyományos analóg (mutatós) órát hordok. Minden reggel felhúzom az óraszerkezetet és indulhat a nap. Szerettem volna a karórámról egy fényképet, igazán nagy nagyítással, így a fa kamerámra felraktam egy 210mm-es optikát, a harmonikát amennyire csak lehet kihúztam (750mm). Ekkora kihuzattal még nem töltötte ki a 18x24cm-es képméretet az órám, így gondoltam egyet és az óra - optika közé beraktam egy nagyítólencsét. Elég sokáig eltartott mire kikísérleteztem, hogy az órától milyen messzire rakjam a nagyítólencsét, illetve a nagyítótól az optikát, de végül sikerült a beállítást megtalálnom. Ezután jöhetett a kalkulálás... vajon milyen hosszú záridővel készítsem a képet!? Alap esetben pl. egy portrénál 5-6 másodperces záridővel dolgozom. Dupla kihuzatnál (tehát a 210mm-es optikánál 420mm kihuzat) a záridő is megduplázódik. Jelen

Leonardo Da Vinchi & the drone

Kép
Kedves barátom - Zoltán egy hexakopterrel fényképezi a világot felülről. Felesége és lányai sokunkat megkért, hogy Zoltán 50. születésnapjára szeretnének egy kis videó összeállítást készíteni jókívánságokból. A jókívánságomon túl készítettem egy kis meglepetést is az ünnepelt számára. Egy kis keresgélés után az interneten találtam Leonardo Da Vinci tervei között helikopter vázlat rajzokat. Ezen képek alapján elkészítettem egy picit hasonló szerkezetet, kerek sajtos dobozból, papírból és drótból - az Archimédész spirál rotor nem volt egyszerű feladat. Természetesen nem maradhatott el a kopter alól a fényképezőgép, amely gyufásdobozból készült - spéci felfogatással, az optikája pedig pici csődarab egy akril félgömbbel. Az egészet lefestettem fehérre és utólag az éleket kihúztam fekete filccel. Fekete háttér, fehér vattapamacs felhőkkel. A Vinchidrónról készítettem egy 18x24cm-es üvegnegatívot. A negatívról pedig egy A4-es méretű csersavval színezett cianotípiát. Egy pici

Bohócok - Teszt

Kép
Két eljárást hasonlítottam össze: Cianotípia VS Van Dyke   Ugyanerről az üvegnegatívról készült egy szénnyomat teszt is: 2,5% érzékenyítő, 5 perc UV fény

Bohócok - kollódiumos üvegnegatív

Kép
Egy általam még nem alkalmazott negatív erősítést próbáltam ki. Erre az erősítésre azért van szükség, mert a kollódiumos üvegnegatívnak a denzitása (fedettsége) nem elég erős ahhoz, hogy papírra laborálva kontrasztos képet adjon. Mostanság ismerkedem a carbon transfer print (szénnyomat) eljárással - így itt volt az ideje, hogy tökéletesítsem a kollódiumos üvegnegatív technikámat. Így elő is vettem a rég nem látott bohóc gyűjteményemet - mozdulatlan modellek, többféle szín, többféle tónus és textúra. A következő napokban jöhet a papírkép készítés! Kollódiumos üvegnegatív 24x18cm, 210mm optika, F4.5, 12sec

Esküvő

Kép
Kedves barátomék 30. évvel ezelőtt házasodtak össze polgári szertartás szerint. Most a kerek évforduló alkalmából templomi esküvőt tartottak, ahol ismételten hűséget fogadtak egymásnak. Ez alkalomból népviseletbe öltöztek. Végig fényképeztem a szertartást és másnap készítettem róluk kollódiumos üvegképet is.  18x24cm kolódiumos üvegnegatív 18x24cm kollódiumos üvegpozitív (Ambrotípia)

Cameraman

Kép
Tegnapi kollódiumos képemen Sáradi György - amatőr filmes szerepel. 1946-ban született Ungváron. A kamera a kezében egy  Кварц 2x8S-1M  tipusú orosz Super8-as kamera, amelyet még 1970-ben vásárolt. A lassan 70 éves Cameraman a mai napig filmez, már modern digitális kamerával. 18x24cm nedves kollódiumos üvegnegatív 8sec exponálás, 120sec hívás

Színezett cianotípia

Kép
A bugaci fotótáborban készített kollódiumos üvegnegatívomról készítettem cianotípiát. Cianotípia, csersavval színezve 297x210mm papíron, kollódiuos nedves eljárással készített negatívról.

Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor 2015.

Kép
A Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor keretein belül szervezett VI. Kollódisták találkozójan készült fényképeim: Mentor - Zalka Imre 18x24cm fekete alumíniumon Akt - Timea 18x24cm fekete alumíniumon 9x11cm fekete üvegen 9x11cm fekete üvegen   9x11cm fekete üvegen 9x11cm fekete üvegen 18x24cm üvegnegatív Képek lakkozás után: