Nagy Krisztián - A naplóm

Eltört egy likőrös poharunk, ami éppcsak eldőlt a pulton. Olyan minimális koccanása volt, hogy elcsodálkoztam - mekkora feszültség, vagy láthatatlan rejtett repedés lehetett már az üvegben... Ez adta az ihletet egy kép elkészítéséhez. Jelen világunk most telis-tele van feszültséggel, rejtett félelmekkel. Egy tollpihe finom érintése is elegendő lehet, hogy ez a sok sok feszültség törést okozzon. De ki tudja, hogy hol lehet ez a határ!? Mikor érjük el azt a pontot, amikor visszafordíthatatlanná válhat egy tény: törékeny világunk a végét járja...

A fekete-fehér fotózás korában is igény volt arra, hogy a képek színesek legyenek. Akkoriban viszont még nem volt színes eljárás, maximum az egész képet lehetett vegyszeresen valami árnyalattal megbolondítani. Egyetlen egy módja volt annak, ha szelektíven is szerettek volna színeket alkalmazni, hogy a képet pigmenttel vagy valamilyen festékkel, ecset segítségével megfestették. Sokan láthattunk olyan régi képet, ahol erőteljes színekkel a képet itt-ott megszínezték. Portréknál jellegzetes pirospozsgás arc, erős vörös ajkak, esetleg a modell ruhájának valami mintája. Öt évvel ezelőtt volt egy próbálkozásom már ambrotípia színezésével, amit most úgy gondoltam felelevenítek - néha jó visszatérni egy-egy témához, eljáráshoz. Egyrészt láthatjuk a fejlődésünket, másrészt nem merül feledésbe a tudás. Így készítettem egy orchideás képet. Volt egy kis küzdelmem a képpel, mostanában vakukkal fényképezem, így elszoktam az állandó fényekkel való fotózástól, illetve a használt kollódium is