Bejegyzések

XXII. Alföldi Fotószalon díjátadó

Kép
Az Alföldi Fotószalon mindig remek képanyaggal kedveskedik a látogatóknak. Az idei évben is rengeteg kép közül , 89 szerző - 416db alkotásból lett kiválasztva a falra került 63db fénykép. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a "Letaszított" című képemnek különdíjat ítélt a zsűri (Drégely Imre, Illés Barna, Barta Zsolt Péter). A kiállításmegnyitó után, már szokássá vált kis beszélgetés keretében a Szentesi Fotókör vezetője (Nagy István) kérésére egy kis bemutatót tartottam a saját magam épített fakamerával a nagyformátumú fényképezésről. "Letaszított" fényképemmel (kollódiumos üvegnegatívról kontakt másolat VanDyke barna eljárással) Oklevél Zenés megnyitó (Fotó: Albert Béla) Szirbik Imre polgármester köszöntője (Fotó: Albert Béla) Díjátadó (Fotó: Albert Béla) Díjátadó (Fotó: Nagy-Kőszegi Krisztina) Előadás a nagyformátumú fényképezésről (Fotó: Nagy-Kőszegi Krisztina) Az előadás után egy rögtön

XXII. Alföldi Fotószalon

Kép
A Szentesen megrendezett idei Alföldi Fotószalonra küldött képeim közül, az egyik kollódiumos üvegnegatívról készített VanDyke barna kontakt másolatot, a zsűri különdíjjal értékelte. "Letaszított" című fényképem Zsűri: Drégely Imre, Illés Barna, Barta Zsolt Péter Képválogatás A mostani díjazott képem egy sorozat harmadik tagja. A nappalink falát is díszíti 60x80cm-es nyomtatásban. Külön öröm, hogy a pitypangos "Dandelion" című képem is díjnyertes lett a nyár folyamán Sopronban. Köszönöm a szervezők és a zsűri munkáját!

"Időtlen" kiállítás

Kép
2016. október 5-én tartottuk a Kecskeméti Fotókör "Időtlen" című kiállításának megnyitóját, a  Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban. A fotókör vezetőjeként bemutattam csapatunkat és Dr. Turai G. Kamil közreműködésével megnyitottuk a tárlatot. Fotó: Fehér Vera A megnyitó nem a megszokott módon történt, hanem egy kis tárlatvezetéssel párosult. A képekhez Kamil tanár úr intuitív, építő jellegű hozzászólásokkal láttatta meg a nézőkkel azt, amit talán a szerzők sem vettek észre tudatosan a saját fényképeiken. Fotó: Fehér Vera További meglepetés volt, hogy minden egyes kép kapott egy-egy három soros haiku - japán stílusú versikét Lucskai Vincze költeményeiből. A kiállított képek között, négy darab volt az enyém. Ebből kettő archaikus eljárással készült, míg a másik kettő digitális képek voltak. Fotó: Fehér Vera Fotó: Fehér Vera Sajtó visszhang: Hiros.hu:  Az Agórában megállt az idő Kecskeméti TV - Múzsa című műsora: Forrás: Kec

Varázspálca - Magic stick

Kép
Egy kis analóg photoshop... VanDyke barna kontaktmásolat kollódiumos üvegnegatívról Bal oldalon 3 perces UV fény levilágítás - kitakarás nélkül Jobb oldalon 6 perces UV fény levilágítás - szakáll kitakarva 3 percet. A kitakart (maszkolt) szakáll és szemöldök ugyanolyan világos maradt mint az első tesztképnél. Elkészült kép részlete - 300dpi szkennelés

Butterfly effect - Pillangó hatás

Kép
18x24cm kollódiumos nedves lemez üvegnegatív Fekete alumínium lemezre fényképezve lakkozás után