Bejegyzések

Letaszított - Fallen

Kép
Úgy gondolom, hogy a digitális képek utómunkálataiban otthonosan mozgok, hiszen ebben "nőttem fel". Talán most már el merem azt is mondani, hogy az archaikus fényképészeti technikák ismerete is csörgedezik az ereimben. Sok analóg képet digitalizáltam már - sok jobb lett a monitoron nézve mint az eredeti. Hiszen pár gombnyomással pillanatok alatt be lehet állítani a görbéket, szinteket, kontrasztot, szaturációt. Ráadásul az adobe programozóinak köszönhetően rétegekkel lehet még szebbé varázsolni egy-egy képet. Tegnap viszont olyan dolog történt velem (végre?), hogy az általam készített üvegnegatív digitalizálásával egyszerűen nem boldogulok! Hiába a nagy nyomdai speciális negatív-szkenner, többszöri próbálkozás és több órás utómunkával egyszerűen csak közelíteni tudom azt a látványt a monitoron, mint amit ugyanez az üvegnegatív tíz perces laborálással a fényérzékeny papírral tesz! A kész papírképet gond nélkül be tudom digitalizálni, de az eredeti üvegnegatív kifog rajta

Polaroid kollódium

Kép
Már régebb óta gondolkodtam azon, hogy készítek egy kisebb fényképezőgépet kollódiumos fényképezéshez. A cél az lenne, hogy a kisebb üvegnegatívot be lehessen rakni hagyományos fekete-fehér laborálásnál használt nagyítógépbe, hogy azt így aránylag egyszerűen fotópapírra lehessen akár nagy méretben nagyítani. De eszembe jutott, hogy régebben láttam egy cikket, amiben régi fényképezőgépet alakítanak át úgy, hogy kollódiumos üveglapot be lehessen rakni a masinába. Jelentősen leegyszerűsödik így az egész procedúra, mivel egy átalakítás egyszerűbb, ráadásul az erre a célra felhasználni kívánt fényképezőgép már rendelkezik optikával - így azzal sem kell bajlódni. A kamera választás viszont nem biztos, hogy egyszerű feladat. Ugyanis a filmes fényképezőgépek vékony filmre dolgoztak, míg a kollódiumos üveglap legalább kettő milliméter vastag. Ez az egy tényező sok mindent befolyásol, ugyanis szerencsétlen esetben nem tudjuk a gép hátlapját becsukni. A másik dolog amire oda kell figy

Dandelion

Kép
 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készített üvegnegatív VanDyke print a negatívról (30cm-ről, 4 perc expo)

FIAP ezüst érem

Kép
A 4. Perlensis Fotószalon (FIAP 2016/145) nemzetközi fotópályázatán az "Általános monokróm / General Monochrome (monokróm papírkép)" kategóriában, ezüstéremmel értékelte a zsűri a "Lány boával" című képemet. Ez a fényképem archaikus - VanDyke barna eljárással készült, kollódiumos üveg negatívról. Egy másik ugyancsak ebben a kategóriában és szintén archaikus technikával készült színezett cianotípiám "Ezüstlevelek I." című képem pedig elfogadásra került. Zsűri tagjai: Koós László EFIAP (HU), Nagy Tivadar MZSF (SK), Szathmáry-Király Ádám EFIAP/g (HU) A kiállítást rendezte és a kiállítást megnyitotta: dr. Patrus Sándor AFIAP (HU) "Lány boával"  Az eredeti üvegnegatív Elfogadott kép: "Ezüstlevelek I."

Lépcsőház

Kép