Bejegyzések

Kalózok kincse

Kép
Már jó ideje motoszkált ez a kép a fejemben. Közel egy évig gyűjtögettem hozzá a kellékeket. A hétvégén a bolhapiacon találtam rá a ládára - már csak az hiányzott a kitalált fényképhez. Közel három órán át rendezgettem a kompozíciót és állítgattam a kamerát - döntöttem, elforgattam és el is csavartam az optika síkját, hogy a képen az amúgy kicsi mélységélesség pont jó helyre kerüljön.  A kamera mattüvegén így látszott a kompozíció (180 fokkal elforgattam a  befotózott képet, mert a valóságban fejjel lefele és tükörfordítva látszik a fókuszüvegen az eredeti kép): A laborálás utolsó mozzanata a fixálás: Három felvételt készítettem, az első amolyan tesztkép (fekete alumínium lemezre) - exponálási idő meghatározásához - de az is olyan jól sikerült, hogy megtartom. A második egy ambrotípia - üveglapra fényképezve. A harmadik szintén üvegre készült, de azt negatívnak - későbbi papírképek készítéséhez fényképeztem meg. Beszkennelve az üvegnegatív 1200dpi-ben, 101,1 MPixele

Mary Poppins

Kép
18x24cm kollódiumos üveg negatív

Pilóta

Kép
A hívás után a kollódiumos nedves eljárással készült kép negatívnak hat. A kép sötét részein (ahol a lemezt érte a fény), ott ezüst vált ki a felületére. Fixáláskor a kép "átfordul" pozitívnak, az előzőekben sötétnek tűnő részek - mivel az ezüst - a fixálást követően a fényt visszaverik, így fehérnek tűnnek (illetve a szürke árnyalatainak).

Box-in-box kamera

Kép
Terveztem egy kis kamerát. Pici, egyszerű, remélem nagyszerű...

Tímea & József

Kép
Esküvői kép, 160 éves eljárással készítve Fények beállítása 18x24cm kollódiumos nedves eljárással készült kép fekete alumíniumon 18x24cm kollódiumos üvegnegatív