Bejegyzések

Camera Obscura v.2.0 (Tízperces projekt X.)

Kép
Készítettem még egy lyukkamerát, de ennek a hátfala nem sík, hanem homorú ív. Ennek az lesz a hatása, hogy panoráma képek készülnek. A függőleges vonalak maradnak függőlegesek, viszont a vízszint érdekes alakot fog ölteni. A kameratest méretét úgy választottam, hogy 18x13-as papír beleférjen és kb. a doboz fél palástját fedje le. Érdekes képek születnek majd  Régi kiürült haltápos doboz a kameratest, a doboz átmérője 100mm Az optika teamécses alumínium lapja, szépen kisimítva, tűvel lyukasztva (kb.0,5mm)  A dobozon vágott rés kb. 20x20mm-es, a használni kívánt papír (180x130mm) középpontjával szemben A doboztető sárga színe eléggé fényáteresztő, így arra fekete fotókartonból vágtam korongot, valamint az oldalpalástot is több réteg fekete szigetelőszalaggal körbetekertem Ugyancsak körberagasztottam a doboz száját is. Beragasztva az optika, kész a tető. Zárszerkezet fekete fotókartonból kis zseb, melyből egy kartonlapot fel-, illetve le lehet csúsztatni. A képkészítést 30 másodp

Camera Obscura - kísérletek

Kép
Kecskemét főterén próbálkoztam újabb lyukkamerás felvételekkel: Kettő exponálás: színház előtti szobor és Barátok temploma bejárata Kettő exponálás: Barátok temploma és annak oldalában a kőfal  Csobogó tesztkép, 5 perces exponálás (F16, ISO100, 1/4s mért értékekből számolva) Rengeteg járókelő volt a kamera előtt, de mivel csak pár másodpercig voltak a látótérben,  ezért a képalkotásban nemigazán  vettek részt Ablak függönnyel, vaskorlát is van a fotón de nem látszik, mert ezek szerint kevés volt neki a 7 perc

Best of Time lapse

Kép
Az eddig elkészült videóimat összefűztem egy filmnek: HD felbontás

Csillaglesen, Time Lapse videó és fénykép

Kép
Az elmúlt napok forrósága és száraz levegője reménnyel kecsegtetett, hogy végre meg tudom fotózni éjszaka azt a tanyát, amit már jópárszor megpróbáltam már. Már napnyugta környékén elfoglaltam a helyemet, így még világosban be tudtam állítani a fényképezőgépet (záridő, rekesz, fehéregyensúly, jpg, ISO, manuális fókusz). Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve egy új eszköz is felhasználásra került. A gyerekeim kiszuperált buborékfújó repülőgépe tökéletesen megfelelt az optika levegővel való fújására. Lehet a meleg miatt amúgy sem párásodott volna le az optika frontlencséje mint az előző esetekben, de most biztosra mentem. A kihalt tanya oldalába ismét beállítottam a petróleum lámpát, amely rögtön az elején majdnem tönkretette a kitalált fényképemet. A begyújtás előtt kintebb akartam tekerni a kanócát, de rossz irányba forgattam a karját, így beleesett a tartályba. Nem kicsi kínlódás után sikerült csak kivenni a szűk nyíláson át és újrafűzni. Ezután visszatérve a fényképezőgéphez e

Újabb lyukkamerás kísérlet - multiexpó

Kép
Újabb kísérlet a lyukkamerámmal: multiexpó egy papírra. Két felvétel van egymáson, az egyik az íves vonalak - ablak előtti vasrács 35 másodperc, a másik pedig kovácsoltvas kerítés 20 másodpercben. A fénykép Kecskeméten a két templom közben készültek. Itt fotóztam már régebben is digi géppel: Első felvétel a papíron lévő ablakrácsok. Az egyik kunkorra fektettem a dobozt, hogy a lyuk végiglásson a soron. Jól jön, hogy nullától a végtelenig van a mélységélesség. A templom kertjének kovácsoltvas kerítése (nem ez van a lyukkamerás képen, a templom sarkánál fotóztam most).

Indiana Jones és a sövény végzete

Kép
Végre lett sövényvágónk!

Camera Obscura - papírra fotózva (Tízperces projekt IX.)

Kép
Már régebben ki akartam próbálni a hagyományos analóg lyukkamerát. Utánaolvastam az internetet, bújtam a témával kapcsolatos írásokat, majd hozzákezdtem az építésnek. Mivel nem akartam negatív hívással bajlódni, ezért olyan kamerát szerettem volna építeni, ami rögtön a fekete-fehér papírra exponál. Természetesen a fény ugyanazt teszi a papírral is, mint a filmmel: negatív képet rajzol. Tehát a papíron a lyukon bejutó fehér fény a papírt "égeti" így ott a fotó fekete lesz. A különbség a papír és a film között főleg az ISO érzékenység. Az  ISO100-as filmet jelen esetben sokkal kevésbé érzékeny kb. ISO6 érzékenységű nyersanyaggal helyettesítjük, ráadásul a "blendenyílásunk" is töredéke egy fényképezőgép rekesznyílásánál. Másik különbség még a két fényérzékeny réteg között, hogy a papír a piros fényre sokkal kevésbé érzékeny. Ez némely esetben a képeken is látszik, viszont előny, hogy a sötétkamrában piros lámpa mellett sokkal könnyebb a lyukkamerába helyezni, nemúgy m