Bejegyzések

Fekete-fehér

Kép
Ma fotóztam párat, így sikerültek. Utómunka csak a RAW konvertálásnál volt, tök jó hogy 1000 dolgot tudok photoshopban, de nem kell használnom! :-)

Krisz Angels

Kép
ISO400,  F4, 1/250, 50mm-es optika Charlie angyalai című film ihlette ezt a képet, amely jelentősebb felkészülés és hatalmas beruházások nélkül, aránylag gyorsan elkészíthető. A feleségem vett pár új ruhát, így gyorsan előkaptam a fényképezőgépet, ahogy próbálgatta az új szerzeményeket. A testhez simuló fekete ruha láttán, eszembe jutott a bevezetőben írt film így a teraszajtó elé állítva készítettem pár felvételt. Igazság szerint a fényképezőgépet nem nagyon kellett állítgatnom, mivel az automata fénymérést becsapta a külső fény, így a test kontúrvonalai szépen kirajzolódtak. Ilyenkor jó ha a fotós már előre tudja, hogy mit is szeretne és hogy mit tud megvalósítani utómunka segítségével. A fotót megnyitva a RAW konvertálásnál már szinte kész képet lehet elérni. A görbék segítségéve a világos tónusokat felhúzva, a sötét részeket lehúzva, a kép kontrasztját megemelve és az expozíciót korrigálva elérhetjük a kívánt kontrasztos sziluett képet. Az esetlegesen háttérben megmaradt "h

Új generáció

Kép
Naplemente, kertlocsolás és a nagyobbik fiunk. ISO200, F5, 1/250s, 200mm-es állású optika Minimális utómunka, szinte csak RAW konvertálás. Hagytam az fehér egyensúlyt kicsit elcsúszni, így jobban tetszett ahogy szikrázik a víz a lenyugvó nap fényében. Kicsit Mózes kettéválasztja a tengert szerű kép lett, ahogy az árnyék kettévágja a szórófej kúpos víztölcsérét, így az új generáció (születése) cím szinte magától adódott...

Time Lapse - Holdfogyatkozás

Kép
Az ember bárhogy is szeretné, akárhogy is rákészül valamire, egy felsőbb hatalom - karma - nagy könyv, vagy nevezhetjük bárhogyan előre elrendezi a dolgokat. Mi kis porszemek meg próbálunk túljárni az "eszén" ennek a már régen megírt történetnek a folyamán, kisebb-nagyobb sikerrel. 2011. június 15. esti órái számomra biztos kedves emlékek lesznek, amikor kezem ügyébe akad majd 10 év múlva az ekkor készült felvételek. Délután a szokásosnál "zsúfoltabb" fotókör után (készülünk a múzeumok éjszakájára - kiállítás, bemutató) irány a határ, a már kiszemelt tanyának a fotózására a holdfogyatkozás ideje alatt. Ketten mentünk ki József barátommal, aki még nem jár a kiszemelt környéken, így neki hatalmas élmény volt ahogy megérkeztünk. A kocsiból kiszállva épp kezdett felszállni a pára a talajról és szép fátyollal takarta be a mezőt. Vigyorogva figyeltem, ahogy Józsi mint egy kisgyerek aki az új játszótérre érkezve, hirtelen a bőség zavarával küzdve próbál minél több mind

Time Lapse II.

Kép
Még mindig várat magára a fénykép és videó, amit éjszaka szeretnék fotózni. A múlt éjszaka sem volt jó, ismét megjelentek a felhők. Már-már azon gondolkodtam a sötétben ücsörögve, hogy vajon odafönt most valaki jót nevethet rajtam, vagy Lucifer keze van a dologban!? A múltkori kameraálláson változtattam egy kicsit. Kelet felé haladtam kb. 150 métert és onnan fotóztam a tanyát. Így belekomponáltam bal oldalról is egy fát, ami zárja a kép szélét. Legnagyobb meglepetésemre sok kis fényre lettem figyelmes a horizont fölött északtól kb 20 fokkal nyugat felé. A google műhold térképére rápillantva beigazolódott a gyanúm, Ferihegyi (jobban mondva Liszt Ferenc) reptér gépeinek fényei húzták a csíkot a fényképemen! Azt mondják gyakorlat teszi a mestert, de örülnék már neki ha összejönne a fénykép és a csillagok szép íveket rajzolnának a képre. Szerdára remélem minden összejön: telihold, teljes holdfogyatkozás és a felhők is elszállnak...