Bejegyzések

Werk képek

Kép
Ez előző bejegyzéshez kaptam Robi barátomtól pár werk-képet: Madárles belülről. A gép állványon, minimális nyílással az ablakon. Jó lenne beszerezni majd egy foncsoros üveglapot, hogy nagyobb legyen a kilátás.   Ez a fotó az ürge fotózása közben készült. Ablakban a babzsák, rajta a gép a Sigma 150-500mm-es optikával. Itt épp várom, hogy mikor bukkan elő az ürge a lyukból.

Vadles

Kép
Az elmúlt napokban kimentem az erdőbe Robi barátomhoz, a Szarvas kastélyhoz . Még tavaly épített egy leshelyet itatóval kisebb madarak számára. Magáról az építményről első látásra  elmondható, hogy nem egy luxusszálló, az ott megtalálható faanyagból, kartonbéléssel, fekete nejlon borítással készült, de a célnak tökéletesen megfelel! Beültem a lesre és ekkor a technika közbeszólt: a gépem nem kapcsolt be. Az akkumulátorok megadták magukat..., pedig két napja még jelét sem mutatták a merülésnek. Szerencsére a portrémarkolathoz kétfajta akkubetétet adnak: amit általában használok, az a fényképezőgép akkumulátorából dupla töltet, vagy a másik betét, amivel hat darab AA méretű elemet lehet a géphez csatlakoztatni, úgyhogy rohantam haza ceruzaakksikért. Ezután már csak várni kellett. A madarak kettő dolog miatt jönnek a leshely közelébe. Az egyik az itató, amelyből isznak - szerencsés esetben fürdenek, a másik ok pedig az etetés. Lett is kirakva nekik félbetört dió a héjjába  hagyva, be

Tanyavilág

Kép
Az előző bejegyzéskor készült képek előzménye - helyszín keresése alatt készítettem ezt a felvételt. Ezt a tanyát már fotóztam jópárszor és most sem tudtam elmenni mellette. A kép a Canon 18-55 IS optikával készült, 50mm-es állásban, 1/80 - F6,3 értékek mellet. A képet polárszűrő és Cokin féláteresztő szűrő segítségével fotóztam. Utómunka: A RAW file beállítása és megnyitása  után 1., alapkép 2., Az egész kép középtónusán világosítottam 3., Égbolt kontrasztjának beállítása görbék segítségével 4., Fű kontrasztjának beállítása görbék segítségével A kép készítési helye: Nagyobb térképre váltás +47° 4'15.24", +19° 45' 47.57" Jól látszik a műholdképen a tanya - szürke négyzet és a mellette lévő fasor. PDA-val készült kép, amely EXIF adata tartalmazza a koordinátákat, az előző bejegyzésben írtak alapján:

A "nagy víz"

Kép
Március 15-én , kiszabadultam a természetbe. Nagykőröstől nem messze Cegléd felé található a Szarvas Kastély a Gógány dűlőben. Az ide vezető földút igazi alföldi tájon vezet át, nagy síkság, pár fa, tanyák. A földúttól jobbra 3-400 méterre van Gógány-ér, amit zsilippel lerekesztettek, így a mostani sok csapadék szépen felduzzadt benne. Ez a jelenség ritkán van ezen a vidéken, kb. 3-5 évente. Aznap amikor kimentem erős szél fújt, egész nap szép felhők voltak az égen, de mire késő délután kiértem már csak pár felhőcske maradt és a hideg szél. De sebaj, mivel a naplementét vártam, ami kb. 2 óra múlva volt várható. Gyors terepszemle és pár tesztkép után meg is találtam a helyet, ami kompozícióilag tetszett. Nagyobb térképre váltás +47° 4' 38.43", +19° 45' 15.06" Hogy honnan tudom pontosan, hogy itt készült a kép? Egyszerű! Csináltam pár képet a kiszemelt helyszínről a PDA-val (Mio A701), amire sikerült szereznem egy nagyon jó kis szoftvert. Locate your photo segíts

Monitor és kalibrálás

Kép
Monitort vásároltam. Eddig egy LG 19"-os 4:3 képarányú TFT monitort használtam, amiben gyárilag benne volt a TV tuner. Amikor ezt a monitort választottam elsősorban a TV funkció tetszett meg benne, illetve a 4:3-os képarány jobban passzolt a fotók feldolgozásához is az akkori Fuji 9500-assal készítet képeimhez. Maga a monitornak szép színei, aránylag jó kontrasztja volt, viszont főleg felső részén látszódott fekete képnél a háttérvilágítás "kiszivárgása". Mivel a technika fejlődik gondoltam itt az ideje a monitort is fejleszteni. Ezt a döntést több dolog is alátámasztotta: 1., a tükrös géppel készített fényképek képarányának a 16:9-es széles képernyő jobban megfelel (a kép teljes méretben ráfér a képre úgy, hogy jobbról-balról a Photoshop szerszámok elférnek - így nem takarnak rá a fotóra) 2., szerettem volna nagyobb monitort 3., LED háttérvilágítás, magasabb kontraszttal, kisebb fogyasztás mellett 4., ...és nem utolsó sorban aránylag jó áron el tudtam adni az LG monito