Bejegyzések

Vadles

Kép
Az elmúlt napokban kimentem az erdőbe Robi barátomhoz, a Szarvas kastélyhoz . Még tavaly épített egy leshelyet itatóval kisebb madarak számára. Magáról az építményről első látásra  elmondható, hogy nem egy luxusszálló, az ott megtalálható faanyagból, kartonbéléssel, fekete nejlon borítással készült, de a célnak tökéletesen megfelel! Beültem a lesre és ekkor a technika közbeszólt: a gépem nem kapcsolt be. Az akkumulátorok megadták magukat..., pedig két napja még jelét sem mutatták a merülésnek. Szerencsére a portrémarkolathoz kétfajta akkubetétet adnak: amit általában használok, az a fényképezőgép akkumulátorából dupla töltet, vagy a másik betét, amivel hat darab AA méretű elemet lehet a géphez csatlakoztatni, úgyhogy rohantam haza ceruzaakksikért. Ezután már csak várni kellett. A madarak kettő dolog miatt jönnek a leshely közelébe. Az egyik az itató, amelyből isznak - szerencsés esetben fürdenek, a másik ok pedig az etetés. Lett is kirakva nekik félbetört dió a héjjába  hagyva, be

Tanyavilág

Kép
Az előző bejegyzéskor készült képek előzménye - helyszín keresése alatt készítettem ezt a felvételt. Ezt a tanyát már fotóztam jópárszor és most sem tudtam elmenni mellette. A kép a Canon 18-55 IS optikával készült, 50mm-es állásban, 1/80 - F6,3 értékek mellet. A képet polárszűrő és Cokin féláteresztő szűrő segítségével fotóztam. Utómunka: A RAW file beállítása és megnyitása  után 1., alapkép 2., Az egész kép középtónusán világosítottam 3., Égbolt kontrasztjának beállítása görbék segítségével 4., Fű kontrasztjának beállítása görbék segítségével A kép készítési helye: Nagyobb térképre váltás +47° 4'15.24", +19° 45' 47.57" Jól látszik a műholdképen a tanya - szürke négyzet és a mellette lévő fasor. PDA-val készült kép, amely EXIF adata tartalmazza a koordinátákat, az előző bejegyzésben írtak alapján:

A "nagy víz"

Kép
Március 15-én , kiszabadultam a természetbe. Nagykőröstől nem messze Cegléd felé található a Szarvas Kastély a Gógány dűlőben. Az ide vezető földút igazi alföldi tájon vezet át, nagy síkság, pár fa, tanyák. A földúttól jobbra 3-400 méterre van Gógány-ér, amit zsilippel lerekesztettek, így a mostani sok csapadék szépen felduzzadt benne. Ez a jelenség ritkán van ezen a vidéken, kb. 3-5 évente. Aznap amikor kimentem erős szél fújt, egész nap szép felhők voltak az égen, de mire késő délután kiértem már csak pár felhőcske maradt és a hideg szél. De sebaj, mivel a naplementét vártam, ami kb. 2 óra múlva volt várható. Gyors terepszemle és pár tesztkép után meg is találtam a helyet, ami kompozícióilag tetszett. Nagyobb térképre váltás +47° 4' 38.43", +19° 45' 15.06" Hogy honnan tudom pontosan, hogy itt készült a kép? Egyszerű! Csináltam pár képet a kiszemelt helyszínről a PDA-val (Mio A701), amire sikerült szereznem egy nagyon jó kis szoftvert. Locate your photo segíts

Monitor és kalibrálás

Kép
Monitort vásároltam. Eddig egy LG 19"-os 4:3 képarányú TFT monitort használtam, amiben gyárilag benne volt a TV tuner. Amikor ezt a monitort választottam elsősorban a TV funkció tetszett meg benne, illetve a 4:3-os képarány jobban passzolt a fotók feldolgozásához is az akkori Fuji 9500-assal készítet képeimhez. Maga a monitornak szép színei, aránylag jó kontrasztja volt, viszont főleg felső részén látszódott fekete képnél a háttérvilágítás "kiszivárgása". Mivel a technika fejlődik gondoltam itt az ideje a monitort is fejleszteni. Ezt a döntést több dolog is alátámasztotta: 1., a tükrös géppel készített fényképek képarányának a 16:9-es széles képernyő jobban megfelel (a kép teljes méretben ráfér a képre úgy, hogy jobbról-balról a Photoshop szerszámok elférnek - így nem takarnak rá a fotóra) 2., szerettem volna nagyobb monitort 3., LED háttérvilágítás, magasabb kontraszttal, kisebb fogyasztás mellett 4., ...és nem utolsó sorban aránylag jó áron el tudtam adni az LG monito

Tízperces projekt II. (Fotosarok)

Kép
Este fürdetés után, lefekvés előtt készült a felvétel Krisztián fiunkról.   Feltekertem a gépre a fix 50mm-es optikát, felraktam a gépre a vakut felfelé nézve, portréra átfordítottam a gépet, a vakut pedig hagytam a mellettem lévő falra villanni. A háttér szintén a szoba fala volt, ami barackvirág színű. Nem volt semmiféle előkészület, rafinált világítás, derítés, hajfény, csak egy egyszerű gépvázra rakott vakuzás. Három felvételt készítettem, utána futás az ágyba! Az utómunka is belefért 10 percbe: a RAW konvertálásnál a színegyensúlyt kellett beállítani, mivel a barackvirág színre vakuzás elvitte a képet a meleg árnyalatok felé. A felső sorban található fehéregyensúly pipettát célszerű használni  erre a célra. Kijelölni egy fehér részt, megmutatni így a Photoshopnak, hogy mit szeretnénk fehérnek látni. Profi fotósok ezt fehéregyensúly kártyákkal oldják meg: készítenek az adott fényviszonyok mellett egy referenciaképet, ahol megkérik a modellt, hogy tartsa egy pillanatra a kártyáka