Bejegyzések

Deviate

Kép
A múltkor jól bevált világítást újból összeállítottam. Jelentősen gyorsabban sikerült mindent a helyére rakni, főleg hogy a háttér karnisra való rögzítéséhez vettem 4db enyvezéshez használt erős, rugós csipeszt - így könnyebb volt felerősítenem. Barátom kért meg, hogy készítsünk róla pár portrét, amit majd fel tud használni a későbbiekben is. Összesen kb. 50 kép készült, ebből számomra 2-3 db van ami tetszik is. Ennél a képnél különösebb utómunka nem történt, a RAW konvertálás után szinte csak a pulóverre raktam egy kis fényt Quick Mask segítségével. A bal vállon igazítanom kellett mert nagyon lógott, így a Filter/Liquifi segítségével könnyen korrigálni tudtam. A másik kép ami nekem tetszett már több utómunkával készült: Egy kis retusálás után (nyaklánc kivillanás), a szemeket kiemeltem, majd egy új réteget készítettem, abból a célból, hogy az arc bal oldalát sötétítsem kicsit. Nagyméretű fekete ecsettel befestettem a kép bal oldalát és a réteg stílusát átraktam Multiplay-ra. Fehérr

34. évfolyam

Kép
Engem is utolérnek az évfordulók. Jelen esetben a 34. születésnapom... Ebből az alkalomból  nem  éppen gyertyafújós képet készítettem. (Figyelem! A következő kép elkészítése szigorúan nagykorú felügyelete mellett végezhető, a felhasznált eszközöket minden esetben alaposan ellenőrizni kell!) Végre itt volt az alkalom, hogy a mostanában beszerzett fekete textil hátteret és a hajfény vakumat is kipróbáljam. A kép koncepciója olyan rosszfiús, gengszteres fotó elkészítése volt. Egy héten át növesztettem a szakállamat, hogy valamicske kis körszakáll szerűség legyen az államon, felvettem egy fekete inget, hátrazseléztem a hajamat, felvettem a napszemüvegemet és ami a képhez legjobban kellett: kölcsönkértem egyik ismerősömtől a pisztolyát. Persze az önportrénál az a legnehezebb, hogy valahogy el kellene a fényképezőgépet sütni. Ezt a feladatot a feleségemre bíztam. A gépet technikailag beállítottam, próbáltam pózolni, kompozíciót pedig instrukciókkal rábíztam. Az alap kép a RAW konvertálás

Portré MySelf

Kép
Nemrégiben néztem egy "werkfilmet" ahol is a fotózás közben kommentálták is az eseményeket, magyarázatokkal. A film főleg az egy fényforrással való munkát mutatta be, mivel így aránylag kis költséggel is szép képeket készíthetünk. Kutakodtam a képeim között és egy ilyen "gyöngyszemre" akadtam. Egy fényforrás jobbról, fehér háttér előtt. Természetesen az egy darab fényforrás nem azt jelenti, hogy egy vaku vagy lámpa és semmi más - mivel így azért elég kemény képeket kapnánk. A fényt azért formálhatjuk: derítőlappal, ernyővel, szoftbox-al. Ebben az esetben szinte csak egy dologra kell figyelni: a modellre, mivel a fejtartás nagyon sokat befolyásol majd az árnyékok kialakulásánál. Vigyázni kell a "kilógó alkatrészekre" - főleg az orral, mert csúnya árnyékot vethet és így olyan hatást kelthet, mintha nagyobb lenne a mérete. Mivel csak egy fényforrás van, ezért a bevilágítás nem egyenletes - de itt ez a cél: az árnyékokkal való játék. Persze derítőlappal javí

Tízperces projekt I. (Fotosátor)

Kép
A fiam egyre ügyesebben épít Lego-ból mindenféle autónak kikiáltott járművet. Négy évesen elég sokfélét csinált már a szétbombázott Lego Racer-ekből, amikből így van jópár alkatrész. Ki is találtuk, hogy fotózzuk le a műveket, mivel egy-egy alkotás nem valami hosszú életű. A gyerekszobában az első fotó után látszott, hogy ide valami "komolyabb" megoldás kell, mint a szőnyegre lerakott autó 4 másodperces záridővel. Ezért barkácsoltunk egy "minilabort", hogy mindegyik jövőbeli autót kb. hasonló módon tudjuk majd fotózni. Így született meg a 10 perces projekt -remélhetően- sorozat első darabja. Kerestünk egy kartondobozt, az egyik oldalát bevágtam és behajtottam a doboz belsejébe, úgy hogy a túlsó saroknál íves legyen a visszahajtás. Kerestem egy tekercs papírt, de lehet sima gépírólap is... ...és kibéleltem a dobozt. Nemigazán figyeltem a pontos illesztésre és hogy tökéletesen sima legyen a felület, nem éreztem szükségességét a projekt volumenéhez mérten.    Ezután

OldTime

Kép
Eljátszottam még egy fotóval, amit a "Derítőlap" bejegyzésemkor készítettem. Gondoltam kicsit széfiás, öregített papír hatást rakok a portréra, mintha régi kép lenne a fénykép. Az alapkép retusálása és körbe vágása után tulajdonképpen nem sok dolgot tettem: a hátteret kicseréltem egy "foltos" textúrára, beállítottam a fényerejét, kontrasztot adtam a képre, a szemeket kiemeltem, fekete-fehérré alakítottam, majd egy fotófilterrel széfia színt vittem a képre. A tépett szél többféleképpen valósítható meg, a legegyszerűbb, ha valami "recés" szélű radírral kitöröljük a képünk szélét fehérrel, de én egy kicsit komplikáltabb megoldást szoktam használni. Keresek egy fényképet, amin pl. hegyvidék van vagy erősebb motívumok emelkednek a horizont fölé, majd ezt a képet 2 színűre alakítom a Image/Adjustments/Treshold funkcióval. A középső csuszka segítségével beállítom, hogy az égbolt eltűnjön-fehér színű legyen, a hegyvonulat megmaradjon-fekete színű lesz a képen. Ez